2017. január 10. | By: KE Katica

Mira Sabo – Amíg kinyílik a szemünk


Letehetetlen, ez kétségtelen. Emellett kegyetlen, egy cseppet hatásvadász, és nagyon, de nagyon realisztikus! Nem mondom, hogy szerettem, mert a témát tekintve azt túlzás lenne kijelenteni, de mindenképpen érdekes olvasmány volt. Csak gyomor kellett hozzá.




Mira Sabo – Amíg kinyílik a szemünk


"Ez nem egy rózsaszínű lányregény, ha arra számítottál, helyezd vissza a polcra, és felejtsd el! Ha mégis kinyitottad, akkor már csak egyet tanácsolhatok: vegyél ki szabadságot, kapcsold ki a telefonodat, és maradj egyedül! 
Szenvedélyes szikrázás, pimasz őszinteség egy mindent elsöprő kínkötelékben és végül letaszítottság, a valóság létlejtőjén. Fehérgallér és hivalkodás, kozmetikázatlanul. Izgalom, erotika, titkok, luxus. Az alvilág összefonódva az ország rejtélyes, leggazdagabbjaival, mocskos magánéletük, különös szokásaik egy gyönyörű lány életútján át, szexszel ízfokozva. 
Olvasol vagy lemaradsz?"

Nem nagyon szoktam erotikus könyvekről írni, mert bár olvasok ebben a műfajban, valahogy nem érzem úgy, hogy ennek a zsánernek helye lenne a blogomon. Hogy mégis miért tettem ezúttal kivételt? Mert végre egy olyan téma került elő, amiről igenis beszélni kell a sok túl hype-olt erotikus után. Rá kell világítani arra, hogy nem minden hatalommániás szépfiú kedves és cuki. És hogy ami első blikkre bdsm-nek tűnik, az lehet egy pszichopata veszélyes játéka is. 


Valahogy azt érzem, veszélyes lett a világ. Míg néhány évvel ezelőtt mindenki Mr. Darcyért volt oda, és a nemes cselekedetekért, mostanában a szívtelen, sebzett, kissé erőszakos, ám angyalarcú férfiakért bolondulnak a lányok. A regényírók pedig szíves-örömest elégítik ki ezt az igényt, amivel nincs is semmi baj, legalábbis addig, amíg pár tizenéves azt nem gondolja, hogy ilyen a valódi szerelem, és össze nem téveszti a fikciót a valósággal. A valóságban nem olyan szexi és habos-babos minden, mint ezekben a regényekben, a sérült férfiak veszélyesek is lehetnek, és nem változnak meg varázsütésre, csak mert beleszeretnek egy ártatlan fiatal lányba. A mentális betegségek, a lelki sérülések nem hegednek be a szerelem hatására. A szexuális aberráció pedig nem vonzó, vagyis bizonyos esetekben nem az.

Még ha csak az alap helyzetet nézzük, vagyis azt, hogy valaki nem beteg, csak mondjuk a nem szokványos szexet szereti, akkor sincs olyan, amilyet a legtöbb regényben olvasunk. A férfiak csak úgy nem vetkőzik le a valódi természetüket, és nem változtatnak a szexuális beállítottságukon senki kedvéért, vagy ha mégis, hát az nem radikális, és nem is tart sokáig. Amint a rózsaszín köd felszáll, marad a nyers ösztön, az alap beállítottság, és amit addig elnyomott magában, az nagyobb erővel tör a felszínre, mint valaha. És igen, ha egy nő érdeklődési köre hasonló, mint az adott férfié, az szerencse, és boldogan élhetnek, amíg meg nem halnak. Ha azonban csak a gondolat bizsergeti meg egy kicsit a nőt, vagy a finomabb dolgokat szereti, mint a partnere, és nincs összhang, az már nem jó. És akkor még ott van az a kategória is, amikor szó sincs kellemes dolgokról, mert valójában nem is bdsm az, amit a tapasztalatlanabb fél annak vél. Na, ekkor már nagy a baj. Mira Sabo regénye ez utóbbit mutatja be. Azt tárja elénk, hogy mi van akkor, ha valaki csak szimplán kegyetlen és beteg, és mind testileg, mind lelkileg uralkodik egy nőn, és ha kell, az erőszaktól sem riad vissza.


Az új borító, amellyel a
Művelt Nép Kiadónál megjelent a regény.
A történet főszereplője Radnay Szófia, a gyönyörű, kissé naiv, fiatal lány, akinek ugyan megvan a magához való esze, de könnyen behálózható. És ami még veszélyesebb, még csak nem is tud erről. A nyitott, életvidám nő éli a hétköznapi kis életét a férjével, amíg össze nem fut a súlyosan hatalommániás, akaratos milliárdossal, Áronnal. A férfi nagyon vonzónak tűnik első látásra, a kisugárzása, a műveltsége és a rajongása bár rögtön elbűvöli Szofit, mégsem adja meg magát neki a lány. Áront pedig ha lehet, ez csak még inkább arra ösztönzi, hogy megszerezze magának. Terve megvalósítását egy cseppet sem befolyásolja, hogy Szofi nem szabad, vagy hogy éppen a lány mit szeretne. Mindent elkövet, hogy az övé legyen, és ebben semmi sem akadályozhatja meg. Egyre piszkosabb módszerekhez nyúl, és nem érdekli, közben kiket tapos el. 
Szofi természetesen nem lát a kulisszák mögé, fogalma sincs arról, hogy a háttérben Áron mozgatja a szálakat. Amikor pedig már minden összeomlófélben van körülötte, nincs más lehetősége, mint a férfi segítő karjaiba omlani. 
Ám szegényke nem is sejti, hogy ez még csak a kezdet. Hamarosan megismeri a férfi igazi arcát, és amikor ez megtörténik, már nincs hová menekülnie előle. Benne ragad egy bántalmazó, beteg kapcsolatban, amiből úgy tűnik, nincs kiút.

A stílus elég durva és szókimondó, ami azt hiszem, illik is ehhez a könyvhöz. Nincs mit szépíteni mindazon, amiről olvasunk. Ugyanakkor engem ez egy kicsit zavart is. Nem azt mondom, hogy sokat javított volna a témán a választékosabb, szebb fogalmazásmód, de amikor az ember már sokat olvasott, akkor egy alap stílust elvár egy kiadott könyvtől. És ebben egy kicsit gyengébbnek éreztem ezt a regényt. Persze ettől még letehetetlennek bizonyult, de azt hiszem, ez inkább a cselekmény érdeme. 

Soha ennyire durva történettel nem találkoztam még. Áron messze a leggátlástalanabb szemétláda, akiről valaha is olvastam. Beteg, szadista állat. Egy perverz és kegyetlen bábjátékos. Bocsánat, de nincsenek szebb szavaim rá. Nem csak hogy bántalmazza a nőt, akit állítólag szeret, de még el is kábítja, és az életét is veszélyezteti. Sokszor annyira felbosszantott, miközben olvastam, hogy remegni kezdett tőle a gyomrom, és úgy éreztem, felrobbanok az idegességtől. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy több mint egy féléve olvastam ezt a regényt, de eddig képtelen voltam írni róla, annyira kikészített. Gyakorlatilag kimerítette a bántalmazás fogalmát azon a több mint 500 oldalon, amelyen elénk tárult a történet. A legszörnyűbb ebben az egészben pedig az, hogy ez az egész lehetséges. Nap mint nap mehetnek el mellettünk az utcán az Áronhoz hasonló férfiak, és bújhatnak egy kedvesnek tűnő mosoly mögé. Hátborzongató még csak belegondolni is.

De hogy ne csak a bántalmazással foglalkozzak, bár ez a fő témája a regénynek, azért szeretném még elmondani, hogy nagyon jó kis karaktert alkotott az írónő Szofival. A regény elején annyira friss és üde, tipikus pályakezdő, nagy tervekkel, nyitottsággal. Nagyon megszerettem őt, ezért is volt könnyű azonosulni vele. És később is, mindazok ellenére, amik vele történnek, kedvelhető maradt, és érződött rajta, hogy nem egy gyenge karakter. Ha kell, a végsőkig küzd, és bár olykor meggondolatlan, de cseppet sem ostoba.

Szóval mindent összevetve nagy hatással volt rám Mira Sabo regénye. És ajánlom mindenkinek, aki bírja a kicsit keményebb témát, mert garantáltan nem tudja majd letenni, amíg a végére nem ér. A jó hír pedig az, hogy hamarosan jön a folytatás is, amiben remélem, Szofi sorsa jobbra fordul majd.






0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése