2016. június 30. | By: KE Katica

Romantikamentes kedvenceim – Filmmaraton



Az elmúlt hét folyamán egy kicsit besokalltam, túl sok könyv lesett rám vádló tekintettel a könyvespolcról, amiért nem haladok velük, és nyomasztott az egész, ezért mintegy lazításképpen átnyergeltem a könyvekről a filmekre. Régóta terveztem már, hogy néhány régi kedvencemet újra előveszem, és megnézem, még mindig olyan nagy hatással vannak-e rám, mint ahogyan emlékeztem. Így aztán régi kedvencekkel, és kissé méltatlanul elhanyagolt újoncokkal keltem és feküdtem. Bár azt nem mondhatom, hogy minden, amit láttam, fenomenális volt, de akadt közöttük egy-két gyöngyszem, amit most megosztanék veletek is. Legfőképpen azért, mert bizonyára találtok olyanokat is a listán, amiket még nem láttatok, pedig kár lenne kihagyni!
2016. június 21. | By: KE Katica

Anne L. Green – Eltitkolt múlt

Magyar író könyvéről negatív kritikát írni nem könnyű, főleg akkor nem, ha egyébként a szerző szimpatikus. Ennek ellenére kénytelen vagyok megírni a kendőzetlen véleményemet, annál is inkább, mivel nem dísznek van kinn az oldalsávban a Nem alkuszunk! logó. Szóval, ha Anne L. Green rajongóként úgy érzed, nem tudod higgadtan fogadni a műveivel szembeni kritikát, akkor kérlek, ne olvass tovább! 
Ha viszont te sem szereted a latin-amerikai szappanoperákra emlékeztető helyzeteket, és a logikátlanságot, de már megfordult a fejedben, hogy belekezdesz ebbe a regénybe, akkor ez most neked szól!



Anne L. Green – Eltitkolt múlt


Megszelídülhet egy vérbeli szívtipró? 
„Alexander Cross vagyok, egy veszedelmes és vakmerő csábító, a határtalan gyönyörök legfőbb rajongója. Az erotikus hódításaimat hobbinak tekintem, a kapcsolataimból kizárok minden lehetséges érzelmi kötődést, életem elsődleges célja újabb és újabb nő meghódítása. Szándékaimat sosem titkoltam, éppen ezért nem is értem, mit esznek rajtam olyan nagyon a nők? Tényleg ennyit jelentene a külső? Az előkelőség? A gazdagság? A szép szavak? A szemtelenség valóban lefegyverző lenne? Vagy talán csak a rossz, a bűn, a gonoszság izgalma csalogatja őket?” 
De mi történik, ha egy ilyen férfi beleun az addigi egyhangú, felszínes és érzelemmentes életébe és önmaga elszámoltatása közepette véletlenül elüti azt a nőt, aki életében először másképp tekint rá?  Amikor Alex belenéz szépséges áldozata kék szemeibe, minden megváltozik, függővé válik. Megtapasztalja, milyen szeretni, gondoskodni és szeretve lenni. Idővel ráébred azonban, hogy Lexie nem az a nő, akinek hitte, múltja tele van szenvedéssel, titkokkal és fájdalmas rejtélyekkel, ám addigra már késő: elnyeli őt a mély, őszinte érzelem, amit a lány iránt táplál. 
Vajon a múlt sötét titkai engedik a fiatal szerelmeseket új életet kezdeni?

2016. június 15. | By: KE Katica

Veréb Emese – A Happy End után

Szórakoztató, kedves történet egy kicsit bohókás, ám nagyon szerethető főhőssel a középpontban. 



Veréb Emese – A Happy End után


Kisha Raids egy teljesen átlagos lány. Évekkel ezelőtt balesetet szenvedett, amiben elveszítette emlékei nagy részét. Később valamilyen különös csoda folytán lehetősége adódik újra élni azokat, és ráébred a történtek szomorú okára is. 
Miért nincsen a jelenében az a bizonyos fiú, aki másodpercek töredéke alatt visszaadja a szerelembe vetett hitét? 
Ha tudnád előre, hogy ez az utolsó pillanat, amikor láthatod őt, akkor jobban szeretnéd? Esetleg szorosabban ölelnéd? 
Vajon kitörölnéd-e őt az emlékeidből, ha megtehetnéd?



2016. június 13. | By: KE Katica

William R. Forstchen – Később 1. – Egy másodperccel később

Ha van olyan könyv, ami nem csak leköti a figyelmed, de még hasznos tanácsokkal is ellát, akkor ez az! Ez a legjobb, leghitelesebb posztapokaliptikus történet, amit valaha is olvastam, nincsenek benne mellékvágányok, sem idegen lények vagy zombik, csak a színtiszta realizmus egy nagyon is lehetséges szituációban. Ó, és ha jön egy EMP támadás, kézikönyvnek sem utolsó!




William R. Forstchen – Egy másodperccel később


Terrortámadás éri az Amerikai Egyesült Államokat, mégpedig az egyik legrettegettebb módon, az elektromágneses hullámot (EMP) gerjesztő, pusztító fegyverrel. Egy háború, melyet egyetlen másodperc alatt elveszít Amerika, egy háború, mely a középkorba robbantja vissza a világ legerősebb országát. Nincs áram, nincs kommunikáció, leállt a közlekedés, fogyóban a gyógyszerek, őrjöngő bandák uralják az országot, az emberek éheznek és a túlélésért küzdenek. Mit tehet ebben a helyzetben egy volt katona, aki meg akarja menteni a családját, a hazáját, ha úgy tetszik, a modern civilizációt? 
Az amerikai Kongresszus folyosóin már megjelenése előtt úgy emlegették a regényt, mint az apokaliptikus thrillert, melyet minden amerikainak el kell olvasnia. A történetet a Pentagonban is reálisnak nevezték, a fegyvert pedig úgy tartják számon, mint amely egyetlen pillanat alatt térdre kényszerítheti az Egyesült Államokat.



2016. június 3. | By: KE Katica

Nyomozz velünk! – Nyereményjáték


Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de mi nagyon unjuk már a szokásos kövess ezer oldalt, ossz meg száz bejegyzést, és írj minden posztunkhoz legalább 3 kommentet típusú játékokat, ezért arra gondoltunk, hogy egy kicsit szórakoztatóbb játékot szervezünk nektek. 

Az elmúlt napokban A művészet nyelve bloggerinájával megpróbáltuk egy kicsit közelebb hozni hozzátok Scott Hawkins Az Égett-hegyi könyvtár című könyvét! Most pedig, ha van kedvetek egy kicsit nyomozni, akkor meg is nyerhetitek tőlünk! Mondom is, mit kell ehhez tennetek!
2016. június 2. | By: KE Katica

Könyves Programok Könyvmolyoknak – Június



Még szinte véget sem ért a Könyvfesztivál, de legalább is még nem sikerült minden ott beszerzett könyvön átrágni magam, máris jön a Könyvhét! Többek között ezért is szeretem olyan nagyon ezt az időszakot. De még ha el is tekintünk attól, hogy egy ilyen nagy volumenű eseményre kerül sor ebben a hónapban, akkor is bőven ellátnak bennünket a kiadók könyves programokkal. Nézzétek csak!

2016. június 1. | By: KE Katica

Tudomány a sorok között – Az Égett-hegyi könyvtár

Tegnap Az Égett-hegyi könyvtárról írt értékelésemben megígértem nektek, hogy pár szót szólok azokról az elméletekről, amiket Scott Hawkins megemlített a könyvében. Nyitottam hát egy új bejegyzést, és ezzel együtt egy új rovatot is a blogon, amiben bemutatom nektek az egyik kedvenc elméletemet, és felvázolok egy erőszakos tudatmódosító módszert, aminek nyomait felfedezni véltem a regényben. Remélem, számotokra is épp olyan érdekesek lesznek, amilyenek a számomra voltak.