2016. június 13. | By: KE Katica

William R. Forstchen – Később 1. – Egy másodperccel később

Ha van olyan könyv, ami nem csak leköti a figyelmed, de még hasznos tanácsokkal is ellát, akkor ez az! Ez a legjobb, leghitelesebb posztapokaliptikus történet, amit valaha is olvastam, nincsenek benne mellékvágányok, sem idegen lények vagy zombik, csak a színtiszta realizmus egy nagyon is lehetséges szituációban. Ó, és ha jön egy EMP támadás, kézikönyvnek sem utolsó!




William R. Forstchen – Egy másodperccel később


Terrortámadás éri az Amerikai Egyesült Államokat, mégpedig az egyik legrettegettebb módon, az elektromágneses hullámot (EMP) gerjesztő, pusztító fegyverrel. Egy háború, melyet egyetlen másodperc alatt elveszít Amerika, egy háború, mely a középkorba robbantja vissza a világ legerősebb országát. Nincs áram, nincs kommunikáció, leállt a közlekedés, fogyóban a gyógyszerek, őrjöngő bandák uralják az országot, az emberek éheznek és a túlélésért küzdenek. Mit tehet ebben a helyzetben egy volt katona, aki meg akarja menteni a családját, a hazáját, ha úgy tetszik, a modern civilizációt? 
Az amerikai Kongresszus folyosóin már megjelenése előtt úgy emlegették a regényt, mint az apokaliptikus thrillert, melyet minden amerikainak el kell olvasnia. A történetet a Pentagonban is reálisnak nevezték, a fegyvert pedig úgy tartják számon, mint amely egyetlen pillanat alatt térdre kényszerítheti az Egyesült Államokat.



Bevallom, nagyon vártam már, hogy megjelenjen itthon ez a könyv, és amint megkaparintottam, azonnal félretettem minden mást. És nem hiába! Rekordidő alatt kiolvastam, de még napokon át a könyv világában éltem, olyannyira, hogy még most sem tudom, mit is tudnék írni róla, ami nem tűnne rajongói túlzásnak. Ugyanis ebben a könyvben minden benne van, amit szeretek: realisztikus szereplők, kilátástalannak tűnő helyzet, amiből mindig újabb és újabb problémák állnak elő, és olyan mindenre kiterjedő aprólékosság, ami őszintén lenyűgözött! De erről később még beszélek.



A történetet nagyon jól összefoglalja a fülszöveg, bár ez alapján akár egy száraz kézikönyv is lehetne, mivel – nyilván nem tiszte egy fülszövegnek mindent elárulni, ami a könyvben megjelenik – nem tér ki olyan lelki finomságokra, amik igazán közelhozzák az olvasóhoz a szereplőket. 
A világ, amelyben John Matheson ezredes és egyetemi professzor él, cseppet sem idilli, mivel négy évvel ezelőtt elvesztette szeretett feleségét, Maryt, és azóta egyedül neveli két lányát, a tizenhat éves Elizabethet és a tizenkét éves Jennifert. Ha pedig ez nem lenne elég, Jennifernek 1-es típusú diabétesze van, ami bőven szolgáltat okot az aggodalomra. Emellett pedig főhet a feje a nagyobbik lányáért is, aki nemrég kezdett el járni az egyik gyermekkori barátjával, Bennel, és úgy tűnik, egyre komolyabbá kezd válni a kapcsolatuk.
Épp a kisebbik lánya születésnapi ünnepségére készülnek, amikor egyszer csak elmegy az áram, és ezzel együtt a város minden zaja is elhalkul. Az autók egyszerűen csak leállnak, a mobilok egyik percről a másikra kikapcsolnak, és a tartalékgenerátorok sem működnek a városban. John akkor kezdi kapisgálni, hogy mi történhetett, amikor az ősrégi Edselével begördül a felhajtójukra az anyósa. Közel s távol ez az egyetlen jármű, ami működik. Hamarosan felméri a terepet, és elkezd felkészülni a legrosszabbakra, mégpedig jó okkal. Sejtése szerint Amerikát megtámadták, EMP-t dobtak rájuk, és ki tudja, mikorra érkezhet segítség a kis hegyi városkába, Black Mountainba. 
A város vezetése, és egyébként mindenki, abban reménykedik, hogy Amerika ezt a problémát is képes megoldani, ám hamarosan rájönnek, hogy nem csupán az ő kisvárosuk nem volt felkészülve erre az eshetőségre, de sajnos, az ország vezetése sem. Elkezdenek hát felkészülni egy tőlük idegen világ alapjainak lerakására, ami korántsem könnyű feladat, mivel a mai modern, digitális korban elkényelmesedett embereknek vissza kell térniük az utoljára a középkorban tapasztalt körülmények közé, amiről mára már szinte semmit sem tudnak, és az eszközeik sincsenek meg hozzá.

"– Olyan sötét van – súgta Jen. John észrevette, hogy valóban szinte koromsötét volt körülöttük. A városban egyetlen lámpa sem világított talán egy másik Petromax és néhány gyertya pislákolását kivéve. A völgyet övező domboldalakon álló házak is egytől egyig sötétek voltak. Semmi szórt fény az országútról, még az autópálya lehajtóinál álló pihenőhelyek vakító fényei sem égtek, sőt Ashville magasabb toronyházai sem rajzolódtak ki a horizonton. Egyedül a Craggy Dome felé emelkedő hegyoldalban égő tűz festette tompavörösre az égboltot."

A legfélelmetesebb ebben a regényben az, hogy egyáltalán nem fikció, amiről ír, hiszen ez bármikor, bárhol a világon megtörténhet, akár már holnap is. A magyar viszonyokról ugyan semmit sem tudok, de a könyv írója szerint Amerikában utoljára Reagan ideje alatt foglalkoztak a kérdéssel, a későbbiek során, főként 2001. szeptember 11. óta csak a "direkt" terrortámadásokra koncentrálnak, és arra igyekeznek felkészíteni a lakosságot. Eközben pedig folyamatosan fejlődik a technika, és egyre inkább az életünk elengedhetetlen részévé válik a sok digitális kütyü. Pedig akkor, amikor egy atombomba felrobbantása már nem opció a nagyhatalmak között, mivel az érintené a támadó felet is, egy, a légkör fölött felrobbantott elektromágneses impulzus leadására kalibrált bomba tökéletesen megbéníthatná az ellenfél egész nemzetét, és egyetlen pillanat alatt el is döntené egy háború kimenetelét, mégpedig harcok nélkül. Mégsem vagyunk erre felkészülve, sőt, gyakorlatilag csak a számítógépes játékok és a scifik világába száműztük a kérdést. 
William R. Forstchen regénye azonban akár egy jó ébresztő is lehet, vagy éppen nagyszerű ötletgazda a mai szélsőségesen gondolkodó, világuralomra törő nemzetek számára, mert igen, sajnos, ez is benne van a pakliban. De nem nagyon szeretnék ebbe jobban belemenni. Csak annyi, hogy ez a regény egy nagyon is valós veszélyre hívja fel a figyelmet, amit csak megerősít a könyv elején olvasható előszó, melyet Newt Gingrich, az Egyesült Államok képviselőházának elnöke, illetve az utószó, amit Bill Sanders, a haditengerészet kapitánya írt. 



De térjünk vissza egy kicsit a regényhez, és ahhoz, hogy milyen apróságokkal próbálja meg az író közelebb hozni és érzékeltetni mindazt, amin a főszereplő és a családja, valamint a városuk keresztülmegy. 


"Kávét, az isten szerelmére, kávét. Elkezdett bíbelődni a kávészacskókkal és a papírfilterekkel, különösen erős kávét kevert, megtöltötte a kannát, és átkattintotta a kávéfőző bekapcsológombját. Vagy egy perce állt már a pult előtt értetlenül bámulva maga elé, mire rájött, miféle hiba is csúszott a megszokott reggeli rutinba. – Ó, a fenébe is."

Ahogyan az az idézetből is látszik, olyan hétköznapi szituációkat vonultat fel, amik részei a napi rutinnak, és ezeken keresztül mutatja be, mennyire nehéz is az ember agyának átállnia a megváltozott körülményekhez. De emellett foglalkozik azzal is, hogy mik a következményei a globalizációnak, a napról-napra élő fogyasztói társadalom kialakulásának, vagy hogy mennyire haszontalanok ebben az esetben a modern orvostudományi eszközök és gyógymódok, és a ma oly divatos szakmák mit sem érnek, ha felborul a már jól megszokott rend a világban. 
Mivel nagy The Walking Dead rajongó vagyok, és sokszor felmerült bennem az a kérdés, hogy mi történne a főszereplőkkel, ha valamelyiküknek begyulladna a foga, vagy ha krónikus betegségben szenvedne, hihetetlenül élveztem, amikor ebben a könyvben ezekre a kérdésekre választ találtam. Mivel az író arra törekedett, hogy valósághű legyen a történet, valami elképesztő alapossággal írt le minden olyan szituációt, amivel egy-két héten vagy hónapon belül szembe kellene néznie az embernek. Szóba került itt a mentális betegségekkel küzdők sorsa, és az, hogy mi történne az idősekkel, akik állandó ápolásra szorulnak. De ugyanígy a felmerülő betegségek, fertőzések, járványok esetével is foglalkozott. Döbbenetes volt az, ahogyan levezette, mi minden várna ránk, és milyen megoldások születhetnek, ha nincs rá felkészülve az ember. 
Sokszor leírtam már, mennyire szeretem az olyan könyveket, amelyekben megszűnik az elektromosság, de a következményeivel ennyire realisztikus módon, ahogyan William R. Forstchen ír a regényében, soha nem számoltam. 


Black Mountain - North Carolina

És akkor beszéljünk egy kicsit arról is, milyen érzelmi töltettel bír a regény! Az elején nem igazán fogott meg John jelleme, de amikor egy kicsit jobban beleláthattam az életébe, abba, ahogyan az épp felívelő karrierjét sutba vágta a felesége betegsége miatt, vagy abba, ahogyan küzdött a lányaiért, a város lakóiért, sőt néhány esetben még a "menekültekért" is, szimpátiát ébresztett bennem. Később pedig az a tudás és megfontoltság nyűgözött le, ahogyan a felmerülő problémákat kezelte. Sokszor sikerült meglepnie azzal, ahogyan másoknak is teret adva, kissé háttérbe szorulva vezette a várost, és közben fejben már a sokadik problémát oldotta meg. A látásmódja, az a mindenre kiterjedő problémamegoldó képesség, amivel rendelkezett, egyszerűen bámulatos volt. Ahogyan a fáradhatatlansága és a realitásérzéke is. Nem volt hibátlan, és tett olyan dolgokat, amikbe még csak belegondolni is szörnyű volt, de ez is így volt a helyén. 
A kapcsolata a többi szereplővel és a családjával szívmelengető volt. Nem akarta beadni azt az író, hogy ők a tökéletes család, köztük is voltak nézeteltérések és konfliktusok, de az egyensúlyt ebben is megtalálta. 

A többi posztapokaliptikus regénnyel szemben, ahol a hős egyedül néz szembe a megváltozott helyzettel, és csak rajta múlik a világ sorsa, itt a mellékszereplőknek is nagy volt a szerepük. Az orvos, a polgármester, a katonai múlttal bíró egyetemi biztonsági őr, a diákok, és a katasztrófavédelmi megbízott mind-mind komoly részt vállaltak a helyzet stabilizálásában. De még sokakat említhetnék, akik kivették a részüket a munkából. Ők mind a szívemhez nőttek az olvasás során. És bár nem vagyok az a sírós fajta, de a végét többször is megkönnyeztem, pedig mindvégig sejtettem, hogy lesznek olyanok, akikkel történnek majd szomorú dolgok. 

Összegezve, a stílus remek, a téma sokkoló és elgondolkodtató! Az író rendkívül alapos volt, mindennek utánajárt, mindenhez hozott egy történelmi párhuzamot, vagy egy magyarázatot, amit sikerült közérthetően tálalnia, és ettől, ahogyan az egy regénytől elvárható, könnyed maradt. Mindent összevetve, ez egy nagyon jó kis történet, és őszintén remélem, hogy a folytatás  ami idén ősszel érkezik  is hozza majd ezt a színvonalat! Nálam amellett, hogy kedvenc lett, felkerült az újraolvasandók listájára is. Ajánlom mindenkinek!


A kötetért köszönet a 21. Század Kiadónak!








0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése