2016. június 15. | By: KE Katica

Veréb Emese – A Happy End után

Szórakoztató, kedves történet egy kicsit bohókás, ám nagyon szerethető főhőssel a középpontban. 



Veréb Emese – A Happy End után


Kisha Raids egy teljesen átlagos lány. Évekkel ezelőtt balesetet szenvedett, amiben elveszítette emlékei nagy részét. Később valamilyen különös csoda folytán lehetősége adódik újra élni azokat, és ráébred a történtek szomorú okára is. 
Miért nincsen a jelenében az a bizonyos fiú, aki másodpercek töredéke alatt visszaadja a szerelembe vetett hitét? 
Ha tudnád előre, hogy ez az utolsó pillanat, amikor láthatod őt, akkor jobban szeretnéd? Esetleg szorosabban ölelnéd? 
Vajon kitörölnéd-e őt az emlékeidből, ha megtehetnéd?



Új kiadóval ismerkedni mindig izgalmas! És bár a Colorcom Media már másfél éve megnyitotta kapuit a szerzői előtt, nekem eddig nem volt szerencsém hozzájuk. Most azonban, hogy túl vagyunk az "első randin", azt kell, hogy mondjam, nagyon jó benyomást tettek rám. Éppen ezért a szokásostól eltérő módon, elmesélném, hogyan is történt az első találkám A Happy End utánnal.
Minden akkor kezdődött, amikor először megpillantottam... A borító valami egészen fantasztikus, azonnal megfogott a hangulatával, és amikor belelapoztam, örömmel láttam, hogy gyönyörű hófehér lapokat rejt. Alapból szeretem, ha valaki egy randira szépen felöltözik, mert így azonnal kiderül, mennyire igényes az illető. Nos, ezt látva A Happy End után ezt a lécet is megugrotta.
És akkor a termetéről még nem is beszéltem... Bár első pillantásra vékonyka kötetnek tűnik, ha közelebbről megnézed, akkor láthatod, hogy a betűk egy kicsit sűrűbben vannak szedve, mint a megszokott, ezért a maga 164 oldalával egyáltalán nem rövid. Emellett, amikor először megláttam, egyből az jutott eszembe, milyen könnyedén elfér majd a táskámban, ha esetleg a standon szeretném olvasni. Szóval még praktikus is. Miután meggyőződtem róla, hogy vonzó partnerrel állok szembe, már csak az érdekelt, vajon a külleme a belső értékeit is tükrözi-e?

Nos, nem mondom, hogy tökéletes volt a történet, de én, aki nem szeretem a habos-babos, rózsaszín sziruppal leöntött, csillámpónikkal és szivárványokkal megtűzdelt történeteket, egészen elégedett voltam vele. És azt hiszem, ezt annak köszönhetem, hogy szépen kidolgozott háttértörténetet kaphattam az elején. Veréb Emese nem spórolt az információkkal, egyszerű élethelyzeteken keresztül mutatta be a főhőst, és annak derűs, vidám természetét és humorát.
Miközben olvastam egyáltalán nem éreztem azt, hogy sablonos lenne, jóllehet, az amnézia igencsak népszerű téma mind a filmek, mind a romantikus történetek terén, és azért megjelentek benne olyan elemek, amik más romantikusokban is jelen vannak. De szerencsére elmaradtak a nagy hisztik és vergődések, amiket ez az állapot szokott kiváltani a főhősökből. Helyette pedig kaptam egy kissé szertelen, álmodozó fiatal lányt, aki a nagymamájának köszönhetően nem azon őrlődött, mi mindent felejthetett el – bár azért izgatta a téma –, hanem a jelenben élt, és egy boldog, sikeres jövőről álmodott. De lássuk is közelebbről a történetet!

Kisha Raids egy huszonéves lány, aki egy filmstúdiónál dolgozik gyakornokként. Amolyan tipikus szerethető szingli karakter, aki nagy színészi karrierről álmodik, miközben egyelőre csak annyi a feladata, hogy ő viszi a kávét a kollégáinak. Gyakran elkésik, könnyen elkalandozik a figyelme, de alapvetően vidám és kedves a természete, pedig számos szörnyű dolog történt vele az élete során. Először is a szülei még egészen kis korában elhagyták, és lepasszolták őt a nagymamájához, aztán pedig pár évvel ezelőtt volt egy szörnyű balesete, melynek során néhány év kitörlődött az emlékeiből. Ám El nagyinak – aki azóta, sajnos, már nincs az élők sorában – és Kisha legjobb barátnőjének, Averynek köszönhetően, a lány mégis egészen boldog életet él, bár kétségtelenül izgatja a kérdés, mi minden és ki mindenki merülhetett a feledés homályába.
Egy nap a főnöke, Claire behívatja az irodájába, mert az egyik kollégája rábukkant Kisha irományára, ami egy egészen érdekes történetet rejt, és felajánl a lánynak egy irodát, valamint egy bizonyítási lehetőséget azzal a kikötéssel, hogy változtassa meg a befejezést, és ha azután is tetszik neki, megfilmesíti.
Bár Kisha kissé megretten a feladattól, azért elvállalja, annak ellenére, hogy fogalma sincs, hogyan írhatna más befejezést a történetnek. Ezért úgy dönt, kikéri Avery tanácsát, mivel úgyis találkoznak Kisha közelgő születésnapja kapcsán, ám semmi sem úgy alakul, ahogyan azt előre eltervezte. Avery ugyanis egy különleges vendéggel állít be, egy népszerű médiummal, aki hogy, hogy nem, elintézi, hogy Kisha másnap reggel önmaga tizenöt éves bőrében ébredjen, és újraélhesse azt az időszakot, ami a baleset következtében kitörlődött az elméjéből.


Nagyításhoz kattints a képre!

A könyv legnagyobb erénye kétségtelenül a humora! Nagyon jó volt a világot Kisha szemével látni. Bár néha csetlett-botlott, és szeretett kibújni a felelősség alól, derűs és kissé önkritikus természete sok vidám perccel ajándékozott meg. Például amikor az elején megpróbálta elkerülni a főnökét, és meséket szövögetett arról, miért is késett, vagy amikor élete első nagy lehetősége előtt gondolatban már a beszédét írta az Oscarra. De az egyik kedvencem az volt, amikor a múltba megérkezve rájött arra, hogy szakkört kell választania:


"…nemsokára választhatok egy varázslatos szabadidős tevékenységet magamnak. Az alvást nem lehetne? Szerintem sokan jelentkeznének rá." /55. oldal/

Aztán, amikor végre kitalálta, melyik lehet az a délutáni elfoglaltság, ahol a legkevésbé jelent veszélyt a társaira, és a foci mellett döntött, azt hiszem, nem igazán volt tisztában azzal, mi mindent jelent ez rá nézve.


"Valaki elmagyarázná nekünk, hogy mégis mit értett bemelegítés szó alatt? Kezdjem el simogatni a labdát?" /57. oldal/

Ebből jól kitűnik, hogy milyen jó stílusa van Veréb Emesének. A könyv nyelvezete egyébként abszolút modern, de a szokásos káromkodások és szlengek nélkül. Itt-ott talán bizonyos részek egy kicsit túl vannak írva, de ez nem akasztott meg olvasás közben, inkább csak azt az érzetet keltette bennem, mintha a barátnőmmel leülnék beszélgetni, és egy kicsit elragadtatta volna magát mesélés közben, csak hogy még nyomatékosabbá tegye a lényeges dolgokat. 
Ami azonban egy kicsit zavart, az a vesszők és a párbeszédet jelző gondolatjelek hiánya. Nem sok helyen fordult elő, de még így is elég kellemetlen volt. Ám mivel tudom magamról, hogy ez a heppem, gyorsan túl is léptem rajta. Már csak azért is, mert mióta blogolok, látom, milyen könnyű benézni néha egy-egy vesszőt, no meg nem is egy olyan, nagy múltú kiadó könyve akadt már a kezembe, ahol ennél nagyobb helyesírási problémákkal is találkoztam. Azért mégis szükségét éreztem, hogy megjegyezzem, mivel hátha akad itt még pár olyan ember, akit az ilyesmi, hozzám hasonlóan, mélyen érint.



De térjünk vissza a történethez! Kisha múltbeli utazása igazán érdekes volt, bár meg kell, hogy mondjam őszintén, arra számítottam, hogy a könyv nagyobbik részét ez teszi majd ki, meg a nagy szerelem, amit a fülszöveg beharangozott. És míg az egyik oldalon a reményeim beteljesülni látszottak, mert pár oldal után valóban a lány múltjában találtam magam, a nagy szerelemre, és annak kibontakozására azért sokat kellett várni. Sőt, talán egy kicsit kevésnek is találtam mindazt, amit a szerelmi szállal kapcsolatban kaptam, de tekintettel arra, hogy közben megtudtam, hogy hamarosan jön a folytatás, és úgy sejtem Derrick néhány elejtett szavából, hogy mindenre van észszerű magyarázat, amire majd csak ezután derül fény, azért nem ért nagy csalódás.
Bár itt azért előkerült néhány YA klisé, úgy mint a bentlakásos iskola, vagy az, hogy Kisha a szobatársával első pillantásra megtalálja az összhangot, és attól kezdve mindegy, mi jön, tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett, de szerencsére nem túlozta el ezeket az írónő, és így sikerült más irányba terelnie a történetet. 

A sorsszerűségről megfogalmazott gondolatok pedig nagyon tetszettek. Ez nem egy egyszerű téma, és az időutazás, vagy nem is tudom, minek nevezzem, ami Kishát visszarepítette egykori életébe, kimondottan megkívánja, hogy szóba kerüljön. Ezt azonban nagyon jól megoldotta a szerző. Bár a végén egy kicsit úgy éreztem elkapkodta a dolgot, de ezzel együtt is nagyon szerettem a történetét.

Amin azonban napok óta őrlődöm, az az, hogy vajon, valóban ilyen kicsi-e a különbség egy huszonéves és egy tizenöt éves lány között? Nem kellett volna-e egy kicsit érettebben viselkednie Kishának, amikor visszatért tini önmagához? De mivel mind a mai napig nem tudtam dönteni ebben a kérdésben, ezért ezt rátok bízom, hogy eldöntsétek! 

Egy szó mint száz, ez egy nagyon jó kis regény, ami garantáltan elszórakoztat mindenkit, aki szereti a YA és a chick lit műfajt! Szerethető karaktereivel és a humorával azonnal levesz a lábadról, és még le sem teszed, de máris követelni fogod a folytatást. Ajánlom mindenkinek, mivel ez a tökéletes nyári olvasmány! 


A könyvet köszönöm a Colorcom Medianak!








0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése