2016. június 2. | By: Ladybird

Könyves Programok Könyvmolyoknak – Június



Még szinte véget sem ért a Könyvfesztivál, de legalább is még nem sikerült minden ott beszerzett könyvön átrágni magam, máris jön a Könyvhét! Többek között ezért is szeretem olyan nagyon ezt az időszakot. De még ha el is tekintünk attól, hogy egy ilyen nagy volumenű eseményre kerül sor ebben a hónapban, akkor is bőven ellátnak bennünket a kiadók könyves programokkal. Nézzétek csak!


Balassa Bence: A kalózkirály fiai – kötetbemutató



A Colorcom Media szeretettel vár mindenkit Balassa Bence – A kalózkirály fiai című könyve bemutatójára június 3-án délután 5 órára az Írók Boltjába. A kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget Boldizsár Ildikó.
A helyszín: Írók Boltja, 1061 Budapest, Andrássy út 45.
További információkat ITT találsz!

Miért érdemes részt venni rajta?
Mindig örülök, amikor egy új kiadóról hallok – persze, mint kiderült, a Colorcom immár másfél éve működik, csak nekem sikerült mostanra felfedeznem! Ez esetben azonban nem csak ez ragadta meg a figyelmem, hanem Balassa Bence könyvének csodaszép borítója és az igazán figyelemre méltó fülszöveg is. Akárhogy is, én biztosan beszerzem ezt a szépséges könyvet!


Zimbardo Budapesten! Könyvbemutató Bombera Krisztinával




Szintén június 3-án délután 5 órától sok szeretettel vár a Libri Kiadó minden érdeklődőt Philip Zimbardo új kötetének, a Nincs kapcsolat – Hova lettek a férfiak? bemutatójára a Gödör Klubba! Az íróval Bombera Krisztina beszélget. 
A helyszín: Gödör Klub, Király utca 8-10. (bejárat a passage felől)
További információkat ITT találsz!

Miért érdemes részt venni rajta?
Az már megszokott, hogy a Könyvhéten és egyéb könyves eseményeken külföldi írók is részt vesznek meghívott vendégként, hogy mi, olvasók találkozhassunk velük. Ám ezúttal még a Könyvhét előtt részese lehet bárki az élménynek. Bár Zimbardotól nem olvastam még, ez a könyve kimondottan felkeltette az érdeklődésem, hiszen olyan aktuális kérdést boncolgat, amitől manapság sok család, sőt, az egész társadalom szenved. Az pedig, hogy a könyvét a helyszínen 20% kedvezménnyel szerezheted meg, csak hab a tortán!


Chris Hadfield book signing



Programok terén nagyon termékeny június első hete, ugyanis szintén június 3-án, fél hattól a GABO kiadó szervezésében a világ leghíresebb űrhajósa, Chris Hadfield dedikája az Egy űrhajós tanácsai földlakóknak című önéletrajzi könyvét,  az Akvárium Klubban! A helyszínen mind az angol, mind a magyar kiadás és a You are here című fotóalbum is 20% kedvezménnyel vásárolható meg!
A helyszín: Akvárium Klub Official, Budapest, Erzsébet tér
További információkat ITT találsz!

Miért érdemes részt venni rajta?
Chris Hadfield nevét azt hiszem, senkinek sem kell bemutatni, ő az, aki rendszeresen twitterezett és videókat készített a Nemzetközi Űrállomásról, ezzel közelebb hozva az egyszerű emberhez az űrkutatást. Aki még nem hallott róla, annak érdemes rá keresni a youtube-on, nyelvismeret nélkül is talál szórakoztató videókat tőle.  


InstaVers Könyvbemutató




Június 3-án este hattól kerül sor az Athenaeum kiadó gondozásában megjelent InstaVers I Vers Képeslap I Emlék című könyvének bemutató estjére a MONO art & design galériában. Kele Dóri projektvezetővel és Szabó Imola Julianna tervezőgrafikussal Szabó Tibor Benjámin, az Athenaeum Kiadó főszerkesztője beszélget. 
A helyszín: MONO art & Design, 1053, Budapest, Kossuth Lajos u. 12.
További információkat ITT találsz!

Miért érdemes részt venni rajta?
Ezúttal hagyom, hogy az esemény leírása győzzön meg titeket: "Az InstaVers irodalomnépszerűsítő projekthez kapcsolódó antológia bemutatóján szó lesz irodalomról, versekről és fotózásról, az olvasókat meglepetések, és a könyvhöz kapcsolódó akciók várják. Az este folyamán lesz polaroid-fotózás, és felolvasás is...
"Kép és szöveg mesteri párosítása, a kortárs költészet befogadható, mai formában történő prezentálása, nekem főként ezt jelenti az InstaVers. Hangulatok, érzések, elgondolkodtató vagy éppen habkönnyű pillanatok, szerethető köntösben. Egyedi és friss, mi több hiánypótló!"


Bemutató – P. C. Harris: Árnyoldal



Június 5-én délután öttől szeretettel vár mindenkit az Álomgyár Kiadó és P. C. Harris a Garzon Caféba, az Árnyoldal című erotikus-romantikus kalandregény bemutatójára!

Ismertető a könyvről:
"A titka az övé, de a szerelme az enyém!"
Rachelle Morgan nagyon fiatalon lett árva. Hétköznapi lánynak számít egy angol főiskolán. Megismerkedik a gazdag és jóképű David Wishsel. A sikeres David a tizenhét évvel ezelőtt meggyilkolt apjától örökölt céget vezeti New Yorkban. Egyetlen szemtanúként még akkor bosszút esküdött. A gyilkos nyomait követve utazik az Egyesült Királyságba, ahol találkozik a gyönyörű Rachelle-lel.
A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, együtt fedezik fel testük és a szerelem titkait. 
A férfi azonban nem tud nyugodni, a bosszú hajtja, meg akarja találni apja gyilkosát. Nyomozása során nem várt titokra bukkan: Rachelle-t és a gyilkosságot szövevényes szálak kötik össze. Ez kettejük szerelmébe, vagy akár a lány életébe is kerülhet. 
Fényt derít David apja gyilkosának kilétére? 
Sikerül megmenekülniük az angol alvilág elől? 
A helyszín: Garzon Café, 1075 Wesselényi u. 24.
További információkat ITT találsz!

Miért érdemes részt venni rajta?
Az izgalmas fülszöveg engem meggyőzött arról, hogy érdemes elolvasni a könyvet. Aki szeretne az íróval élőben is találkozni, annak kihagyhatatlan alkalom.

X. Ekultura.hu Est



Az Ekultura.hu ebben az évben a könyvkiadás rejtelmeit kutatta, ám most elérkezett a sorozat utolsó alkalma, melynek során Janikovszky Jánossal, a Móra Kiadó vezérigazgatójával és Kocsis András Sándorral, a Kossuth Kiadói Csoport elnök-vezérigazgatójával beszélget Galgóczi Tamás június 8-án 18 órától az Örkény István Könyvesboltban. Ezúttal is minden érdeklődőt szeretettel várnak!
A helyszín: Örkény István könyvesbolt, Budapest,1137, Szent István körút 26.
További információkat ITT találsz!

Miért érdemes részt venni rajta?
Bevallom őszintén, február óta tervezem, hogy végre elmegyek az egyik estjükre, mivel a téma nagyon érdekel, ám sajnos, egyetlen alkalmukra sem jutottam el. Azonban jó hírem van azoknak, akik egy cipőben járnak velem, ugyanis minden estről videó felvétel készül, így aki szeretné, az megtekintheti az Ekutura.hu youtube csatornáján az eddigi estek felvételeit. Persze ennek ellenére lelkesen bátorítok mindenkit arra, hogy személyesen vegyen részt az alkalmon.


Cserháti Éva – Palackposta




A Gabo Kiadó szeretettel vár mindenkit június 8-án 19 órára Cserháti Éva Palackposta című könyvének bemutatójára. A szerzővel és a szerkesztővel, Solymosi Évával Kenessey Tamara író, újságíró, a Soproni Írókör egyik alapítója beszélget a könyvről. 
A helyszín: Kőleves Vendéglő, 1075, Budapest, Kazinczy utca 41.
További információkat ITT találsz!

Miért érdemes részt venni rajta?
A borító és a fülszöveg szerintem önmagáért beszél! Legalábbis engem meggyőzött, hagyd magad te is elcsábítani! 


Margó Irodalmi Fesztivál 2016



Június 8-tól 12-ig immár hatodik alkalommal ünneplik a magyar irodalmat és írókat a Margó Irodalmi Fesztiválon a Petőfi Irodalmi Múzeumban! Ezúttal is sok szeretettel várnak mindenkit! A részletes programot ITT találjátok!
A helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum, 1053, Budapest, Károlyi u. 16.
További információt ITT találsz!


87. Ünnepi Könyvhét



És akkor elérkeztünk az év egyik legnépszerűbb könyves alkalmához, a 87. Könyvhéthez, melyre idén június 9 és 13 között kerül sor a Vörösmarty téren és környékén! A szervezők összesen 147 pavilont, és több mint 200 hazai és határon túli kiadó részvételét ígéri! Budapesten Esterházy Péter író nyitja meg az alkalmat június 9-én délután 16 órakor, a vidéki, országos megnyitónak pedig ezúttal Gyula ad otthont.
A helyszín: Budapest, Vörösmarty tér
További információkat és a dedikálások, könyvbemutatók időpontjait ITT találod!

Miért érdemes részt venni rajta?
Na jó, ez komolyan kérdés egy könyvmoly számára? Az esemény önmagáért beszél, sok-sok kiadó, rengeteg könyv, a magyar írók legjobbjai, dedikálások és könyvbemutatók várnak mindenkit. Az összes problémám csak annyi vele, hogy szívem szerint minden napján kimennék, mivel minden nap kinn lesz egy vagy több olyan író, akivel szívesen találkoznék személyesen is. :)


Melchior és a hóhér lánya – könyvbemutató



Június 9-én 17 órától a Galaktika kiadó szeretettel vár mindenkit a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba, a középkori tallinni krimi mesterének, Indrek Hargla Melchior sorozata harmadik részének bemutatójára. A szerzővel Németh Attila beszélget és Rácz Nóra, a sorozat magyar fordítója tolmácsol. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, ezügyben a kommunikacio@galaktika.hu emailre várják a leveleket. 
A helyszín: Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, 1031 Budapest, Apród utca 1-3.
További információkat ITT találsz!


Világadapter – Magvető-est


Június 10-én 19 órára vár a Magvető kiadó mindenkit szeretettel az Ünnepi Könyvhétre megjelenő köteteinek premierjére. Az est házigazdája Bálint András és Szegő János. A résztvevő írók pedig: Bán Zsófia, Bencsik Orsolya, Darvasi László, Esterházy Péter, Győrffy Ákos, Milbacher Róbert, Tóth Krisztina, Závada Pál. 
A helyszín: Radnóti Színház
További információkat ITT találsz!


A MEGAMORV-SZTORI mögött az ember 




Az Athenaeum Kiadó szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a MORVAI című könyv bemutatójára június 10-én délután kettőre a Rózsavölgyi Szalonba. Morvai Ferenccel és a szerzővel, Csath Rózával Demcsák Zsuzsa beszélget.
A helyszín: Rózsavölgyi Szalon 1052 Budapest, Szervita tér 5
További információkat később hozok!


STEAMFEST Budapest – 2016



A következő esemény a Steampunk stílus és műfaj szeretőinek kedvez, ugyanis június 11-én és 12-én kerül sor a budapesti Steampunk fesztiválra! A rendezvényre sok-sok steampunk ezermester, ruhakészítő, kézműves és ékszerkészítő érkezik majd, valamint lesz jelmezverseny és még sok-sok érdekes dolog. A részletes programfüzetet ITT találjátok!
Az alkalomra van beugró is, de nem vészes, mindössze 1000.–Ft.
A helyszín: ShowBarlang, 1095, Budapest, Soroksári út 58.
További információkat ITT találsz!

Miért érdemes részt venni rajta?
Steampunk rajongóknak ez egy igazi mennyország! Ha vettek egy pillantást a belinkelt programfüzetre, akkor meglátjátok, milyen sok minden belefér ebbe a műfajba! Nem is beszélve arról, hogy Vivien Holloway is a meghívott vendégek között van. 


Menyhért Anna: Egy szabad nő – Erdős Renée regényes élete című könyvének bemutatója




A General Press kiadó szeretettel vár mindenkit június 12-én 14 órára a Rózsavölgyi Szalon Arts & Caféba Menyhért Anna Egy szabad nő című könyvének bemutatójára! A szerzővel Nyáry Krisztián, a Magvető és az Athenaeum Kiadó igazgatója beszélget. 
A helyszín: Rózsavölgyi Szalon Arts & Café, 1052, Budapest, Szervita tér 5.
További információkat ITT találsz!

Miért érdemes részt venni rajta?
"Öngyilkos lett korunk legnagyobb írója. Bródy Sándor..." - kiáltozza egy rikkancs 1905. július harmadikán Budapesten. Egy konflis suhan el mellette, benne egy nő megdöbbenve, rémülten hallgatja a hírt. Az író szeretője az, Erdős Renée. Csak nem ő, csak nem a szakításuk okozta a tragédiát?
Erdős Renée-t a Bródy Sándorhoz fűződő viharos szerelme mellett erotikus regényeiről ismeri az utókor. De ki is volt ő valójában? Egy győri zsidó lány, aki családját hátrahagyva Budapestre költözött, hogy megvalósítsa álmát, és színésznő legyen a fővárosban? Formabontó, modern költőnő, aki az írásnak él, és az első nő, aki meg is tud élni belőle? Ünnepelt szerző, aki először vetette papírra kendőzetlenül, mi a női vágy, és akiért tömegek rajonganak? Az élet királynője, akinek a lába előtt összetört szívek hevernek? Vagy egy magányos lélek, aki saját magát keresi, és egy olyan világban kell helytállnia, amely gyanakodva figyeli, ha egy nő többet, mást akar, mint amit a normák előírnak számára?
Menyhért Anna regényében megismerkedhetünk a huszadik század elejének legnépszerűbb írónőjével, szerelmeivel, vívódásaival, a boldogságért folytatott küzdelmével: egy érzékeny, szeretetre éhes asszonnyal - egy szabad nővel. 


Elhallgatott világok – kiállítás a kortárs finn irodalomról



A FSZEK Kőbányai Könyvtár ad otthont az ELTE finn szakos hallgatói kiállításának május 27 és június 22 között. 
"A kortárs finn irodalom a magyar olvasó számára újszerű témákat hoz az irodalom világába. Olyan kérdéseket tárgyal természetes nyíltsággal, amelyek a magyar irodalomban és médiában máig tabunak számítanak vagy hiányoznak.
Ajánljuk a finn irodalmat azoknak, akik szeretnének megismerkedni egy, a miénktől különböző kultúra aktuális kérdéseivel, nem félnek szembenézni a hétköznapok humorral és iróniával kezelt problémáival, és a magyar köztudatban tabunak tekintett témákkal. 
A kortárs finn irodalom figyelemre méltó alkotásait olvasva talán rájövünk, hogy a finn irodalom világa nem is áll olyan távol tőlünk. A művek, melyeket az ELTE finn szakos hallgatói ismertetnek, magyar fordításban is olvashatók, és hozzáférhetők a Kőbányai Könyvtárban és a FSZEK más tagkönyvtáraiban. Célunk, hogy a magyar olvasók megismerjék a kortárs finn irodalom jelentős szerzőit."
A helyszín: FSZEK Kőbányai Könyvtár, 1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
További információkat ITT találsz!


KITEKINTŐ

Big Bang Media Filmnapok



A Big Bang Media idén ünnepli 5. születésnapját, ennek alkalmából összeválogatták a kedvenc filmjeiket, hogy a rétegfilmek rajongóival együtt ők is újra moziban nézhessék meg ezeket a gyöngyszemeket. A június 2. és 5. között zajló négy napos program alatt a korábbi filmek mellett a nézők premier előtt láthatják a Magyarországon a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon debütált A Bigger Splash című filmet Tilda Swintonnal, Ralph Fiennesszal és Dakota Johnsonnal. 
A helyszín: Művész Art Mozi, 1066, Budapest, Teréz körút 30.
További információkat ITT és ITT találsz!

Program:
Június 2. (csütörtök)
18:45 – A Bigger Splash – PREMIER ELŐTT
21:00 – Éjjeli féreg
Június 3. (péntek)
19:00 – Az öldöklés istene
21:00 – Dom Hemingway
Június 4. (szombat)
17:00 – Bérgavallér
18:45 – A Bigger Splash – PREMIER ELŐTT
21:00 – Biutiful
Június 5. (vasárnap)
17:00 – Holdfény királyság
19:00 – Blue Jasmine
21:00 – A hét pszichopata és a si-cu
Valamennyi filmet eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.


Japán Filmhét – A zene vonzásában




A Japán Filmhét során (június 14-18) idén olyan filmeket láthatunk, melyek hősei a zene vonzásában élnek. A rockzenész buddhista paptól az általános iskolás kóristáig mindegyikük életét meghatározza a zene iránti rajongás.
Az elmúlt évek filmterméséből kiválasztott öt alkotást most először láthatja moziban a magyar közönség. A filmeket japánul, angol felirattal és választható magyar szinkrontolmácsolással vetítik.
A belépődíj vetítésenként 500 Ft, jegyek elérhetőek a Toldi mozi jegypénztárában és online a mozi honlapján.
A helyszín: Toldi Mozi, 1054, Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.
További információkat ITT találsz!





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése