2016. június 21. | By: KE Katica

Anne L. Green – Eltitkolt múlt

Magyar író könyvéről negatív kritikát írni nem könnyű, főleg akkor nem, ha egyébként a szerző szimpatikus. Ennek ellenére kénytelen vagyok megírni a kendőzetlen véleményemet, annál is inkább, mivel nem dísznek van kinn az oldalsávban a Nem alkuszunk! logó. Szóval, ha Anne L. Green rajongóként úgy érzed, nem tudod higgadtan fogadni a műveivel szembeni kritikát, akkor kérlek, ne olvass tovább! 
Ha viszont te sem szereted a latin-amerikai szappanoperákra emlékeztető helyzeteket, és a logikátlanságot, de már megfordult a fejedben, hogy belekezdesz ebbe a regénybe, akkor ez most neked szól!



Anne L. Green – Eltitkolt múlt


Megszelídülhet egy vérbeli szívtipró? 
„Alexander Cross vagyok, egy veszedelmes és vakmerő csábító, a határtalan gyönyörök legfőbb rajongója. Az erotikus hódításaimat hobbinak tekintem, a kapcsolataimból kizárok minden lehetséges érzelmi kötődést, életem elsődleges célja újabb és újabb nő meghódítása. Szándékaimat sosem titkoltam, éppen ezért nem is értem, mit esznek rajtam olyan nagyon a nők? Tényleg ennyit jelentene a külső? Az előkelőség? A gazdagság? A szép szavak? A szemtelenség valóban lefegyverző lenne? Vagy talán csak a rossz, a bűn, a gonoszság izgalma csalogatja őket?” 
De mi történik, ha egy ilyen férfi beleun az addigi egyhangú, felszínes és érzelemmentes életébe és önmaga elszámoltatása közepette véletlenül elüti azt a nőt, aki életében először másképp tekint rá?  Amikor Alex belenéz szépséges áldozata kék szemeibe, minden megváltozik, függővé válik. Megtapasztalja, milyen szeretni, gondoskodni és szeretve lenni. Idővel ráébred azonban, hogy Lexie nem az a nő, akinek hitte, múltja tele van szenvedéssel, titkokkal és fájdalmas rejtélyekkel, ám addigra már késő: elnyeli őt a mély, őszinte érzelem, amit a lány iránt táplál. 
Vajon a múlt sötét titkai engedik a fiatal szerelmeseket új életet kezdeni?

Élni és élni hagyni, alapvetően ezt vallom, és nem szoktam senkit sem cikizni amiatt, amit olvas, vagy amit éppen nem olvas, de e mellett a regény mellett nem tudok elmenni szó nélkül. 
Kezdeném is azzal, hogy bár nem igazán vagyok az a romantikus alkat, azért a jól átgondolt, szépen megírt romantikusokat szeretem. Az egyik csoportban, ahol az írónő is fenn van, szintén tag vagyok, és meg kell, hogy mondjam, nagyon kellemes tapasztalataim vannak vele kapcsolatban. Ezért már régóta érlelődik bennem a gondolat, hogy végre elolvasom valamelyik regényét. Hogy éppen most jött el ennek az ideje, az annak köszönhető, hogy nagyon sok kemény regényt olvastam mostanában, és szükségem volt valamire, ami egy kicsit kikapcsol, és esetleg elrepít egy felnőtt mesevilágba. Nagy reményekkel vágtam hát bele Anne L. Green ezen regényébe!
De már az első oldal után éreztem, hogy nem igazán fogom megkapni, amit szerettem volna. Olyan nyelvhelyességi hibákkal találkoztam már az első oldalakon, hogy csak néztem nagyokat. Rendben, hogy magánkiadásról beszélünk, de ez nem kellene, hogy a minőség rovására menjen. Aztán persze egyre másra jöttek a képtelenebbnél képtelenebb helyzetek, a tipikus romantikus klisék, az álkonfliktusok, és úgy körülbelül a könyv negyedénél azt éreztem, ez innentől már kínszenvedés számomra, és nem olvasom tovább. De amikor ezt elpanaszoltam az egyik barátnőmnek, rávilágított arra, hogy talán csak az eleje ilyen, a maffia szálból még kisülhet valami jó, ezért folytattam. Közben mellette kiolvastam még pár könyvet, ami érdekelt is, mert akárhogy is próbálkoztam jobban hozzáállni az Eltitkolt múlthoz, nem sikerült. 


Innentől a bejegyzés spoileres!

Összeteszem a két kezem, hogy a kilencvenes években már kiéltem az ilyen történetek iránti rajongásomat, és sikerült is túllépnem rajta. Bármilyen pocsék latin-amerikai szappanoperákat adtak is akkoriban, azt mindenképp az előnyükre írnám, hogy egy életre elég ostobaságot kaptam tőlük, és azóta képtelen vagyok többet befogadni. Terápiás céllal szívesen felírnám egyiket-másikat mindazoknak, akik szerint ez minőségi irodalom.
Sehol egy eredeti ötlet, vagy következetesség! Olyan mintha lenne az írónőnek otthon egy Ötletdobozkája, abba beledobált volna egy csomó cetlit random ötletekkel, aztán amikor elkezdett írni, fejezetenként kihúzott párat közülük, és beleszőtte a meséjébe.

A regény nagyon erősen akart indítani, és azzal kezdett, hogy feltárta előttünk Alex gondolatait, aki saját bevallása szerint egy kőkemény macsó, akinek olyan a nő, mint másnak a papírzsepi, előveszi, ha kell, használja, aztán elhajítja, és ez eddig tökéletesen megfelelt neki. Ám most... na, most aztán ez megváltozik, mert kell mellé egy társ, aki kifordítja és mamuszként hordja, ahogyan az a legjobb barátjával, Mattel is történt. Szinte még fel sem szállt a pára a sóhajából, máris megjelenik a színen Lexie. Nem is akárhogy robban be az életébe, mivel sikerül nekirohannia Alex autójának. A férfi kiszáll és felsegíti az áldozatát, majd azonnal elalél. Az égiek meghallgatták a kívánságát, és leküldték neki az égből az Igazit, akit ezentúl már soha de soha nem ereszt el. 
Komolyan csak én érzem azt, hogy az ilyen pasik elől jobb elmenekülni? Mert aki ilyen hamar elolvad egy nőtől, az tuti, hogy pár éven belül talál majd mást, akinek a kék szemei megigézik. Ha engem kérdeztek, nem egy életbiztosítás egy ilyen férfi.
Ezt Lexie is így gondolta, vagyis, azt írja az írónő, hogy valami ilyesmi járt a fejében, és próbált kézzel-lábbal hadakozni, nehogy beleszeressen, a kíméletlen szoknyapecérből lett hősszerelmesbe, ám a tettei nem ezt mutatták. 



Aztán kiderül Lexieről, hogy van egy gyereke, Aiden, aki egyébként többnyire csak díszlet a regényben. Nagyon okos, nagyon toleráns, nagyon csöndes, soha nem hisztizik, nem követel figyelmet, csak van, hogy a cukiság faktort emelje. No meg hogy eggyel több oka legyen Lexienek az ellenkezésre. Bár komolyan mondom, olyan harmatgyengén védekezik a szerelem ellen, hogy az már nevetséges volt. Egyik pillanatban kiakad, mert a gyereknek programokat ígért Alex, és neki kell majd összeszednie a gyereket, ha esetleg nem tartja be a szavát, a másikban meg már boldogan fejet hajt. Én nem tudom, hol nevelkedtek ezek a mai romantikus hősnők, de az tuti, hogy nem ott, ahol én, mert ha egyszer valamire nemet mondok, főleg a gyerekem érdekében, akkor az pár nap múlva is nem lesz, téma lezárva. 

Később kiderül, hogy Lexie az olasz maffia elől menekül, ezt egyébként Alex magánnyomozója pár nap alatt kideríti, annak ellenére, hogy tanúvédelmi programba került a nő, és hogy a csúnya, nagy maffiózó évek óta eredménytelenül kutat utána. A magyarázat persze egyszerű, Alex embere jól dolgozik, nyilván, míg a maffia vezetője amatőr ebben a játékban. Tök hihető, nem igaz?
Mondjuk a tanúvédelmi programmal kapcsolatban több dolog is hibádzik, de kicsire nem adunk...

Egyébként a hősnőnek olyan vehemens természete van, hogyha nem figyelsz, hipp-hopp elcsattan egy-két pofon, vagy nekiugrik a rivális nőszemélynek, ha az felbosszantja. Mert az okos, értelmes nők pont így viselkednek! Láttam is valamikor régen a Mónika Showban, meg néhány magas színvonalú szappanoperában. Ez egyébként csak azt jelenti, hogy nagyon szenvedélyes nővel állunk szemben, igaz, soha semmi másban nem nyilvánul ez meg, csak ebben, de azért ezt jó tudni... 
Ha ez a normális viselkedés, akkor most azonnal követelek egy űrhajót, mert nagyon gyorsan szeretnék innen távozni, mielőtt még azok kerülnének többségbe a Földön, akik ezt helyesnek gondolják.
És ha mindez nem lenne elég, akkor Lexie összetett személyiségének bizonyítéka, hogy hol elájul, ha trauma éri, vagy le kell szedálni, mert ostoba módon be akar rohanni egy épp most felrobbantott épületbe a pasija után, mit sem törődve a benne növekvő élettel, és azzal a kiskölyökkel, akit baba kora óta ő nevel. És teszi mindezt a szerelem nevében! 

Persze a férfi szereplők sem sokkal okosabbak! A főhősről, Alexről írtam már, ő szinte végig papucsállatka formában szerepel a regényben, mert attól kezdve, hogy megpillantotta Lexiet, nem is érdekli, milyen a nő, szerelmes és kész! Emellett simán elcsalható az esküvője napján, és foglyul ejthető, no meg robbanásálló... Bizony, Superman elbújhat mellette, mert miután egész éjjel és egész délelőtt a romok alatt feküdt, hazamegy, mintha mi sem történt volna, és gyorsan szeretkezik egyet a szeretett nővel. Nem éhes, nem szomjas, és a romok alatt megszűnt minden biológiai szükséglete... Zuhanyozni vágyik és szexelni! 
De róla lapozzunk is, mert csak felidegesítem magam! Van itt másik férfi karakter is, aki szót érdemel.
Például a kemény maffiózó, akiről a végére kiderül, hogy csak egy ostoba hím, akit pikk-pakk el lehet intézni, mert annyi esze sincs, mint egy marék lepkének. Csak gonosz és ennyiben ki is merült a személyiségének leírása.
Vagy Alex apja, aki sikeres üzletember, de valamiért úgy látja jónak, ha a kisfia mellett az a nő áll, aki egyszer már megcsalta, és csak a pénzt látja a fiában. Ezért pedig akár gyilkolni is képes lenne, meg persze elrabolni a saját fiát annak az esküvőjéről... 
És a végére hagytam a valódi gyöngyszemet, Lexie perverz főnökét, akit kirúgatott az alfahím, mert az zaklatta a nőjét. Oké, ilyen alakok vannak, ezt elfogadom. Viszont az, ahogyan ez az ember reagált minderre, és amiket bosszúból tett... Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek rajta! Nem is beszélve arról, hogy miután lekapcsolják, azonnal beutalják egy jópofa elmegyógyintézetbe, és a dolog ki is lett pipálva.

A vége pedig mi más lenne, ha nem szirupos happy end édi kiskutyussal, gyerekekkel és a nagy örökkétartó szerelemmel.

Szóval ez részemről harmatgyenge volt. A karakterek nincsenek jól kidolgozva, a cselekmény kusza és logikátlanul lett felfűzve, a szerelmi szál pedig nem reális. És sajnos a maffia téma is csak dísznek van benne...
Nagy csalódás volt, és egy időre elvette a kedvem a romantikusoktól, pedig nagyon szeretnék már egy igazán jó kis regényt olvasni ebben a műfajban!





2 megjegyzés:

Annie írta...

Upsz, rendesen mellényúltál. :|
Ajánlom Sarah MacLean-t, benne tuti nem fogsz csalódni.

Molnár Katica írta...

Igen, de ennyi jó könyv után már törvényszerű egy ilyen. :) Sarah MacLeannek utánanézek! Rám férne már egy jó kis romantikus! Kösziiii! <3

Megjegyzés küldése