2015. szeptember 12. | By: Ladybird

Sara Crowe – Campari reggelire

Szórakoztató, kedves kis történet. A főhős karaktere nyomokban a Kisasszonyok Jojára emlékeztetett. Kicsit naiv, kicsit önfejű, de aranyos, aki képes szembenézni a démonaival és megküzdeni azért, hogy íróvá válhasson.



Sara Crowe  Campari reggelire


Az ember élete tele van borzalmas dolgokkal: elhunyt rokonok szelleme kísérti, befuccsol a szerelmi élete… és odaég a pirítós. 

1987-ben Sue Bowl élete fenekestül felfordul. Édesanyja halála miatt úgy érzi, önmagából vesztett el valamit. Aztán az apja is összebútorozik egy Ivana névre hallgató rettenetes férfifalóval. 

Ám Sue-t mindig arra bíztatta az anyja, hogy hozza ki mindenből a legjobbat – neki pedig ott volt a szavak szeretete és pár fura rokon. Sue végül Coral néni roskadozó családi otthonába, Green Place-be kötözik, amelyet szép lassan egyre több különc és csodabogár kezd el benépesíteni. A denevérekről nem is beszélve…



Bevallom őszintén, valami könnyed kis olvasmányra vágytam a sok súlyosabb témával foglalkozó könyv után, így esett a választásom erre a könyvre. Félreértés ne essék, mélyebb gondolatoknak ez sincs híján, de chik-litként azért jóval könnyedebb formában lett tálalva. 
Szóval, amikor megláttam a borítóját és elolvastam a fülszövegét, gyorsam össze is állt bennem egy történet Sueról, amint a 80-as években keresi az élete értelmét, és amolyan Bridget Jonesosan, kicsit sután, kicsit viccesen megpróbálja meghódítani a nagy Őt. Ebben pedig Coral néni és éltes korú kis társasága segíti. Gondoltam, ez épp kapóra jön nekem, jó lesz egy kicsit kikapcsolni az agyam és hagyni, hogy elandalítson a könnyed kis történet.
Nem ezt kaptam, ám nem bántam, mivel bár nagyon más a műfaja, mint amilyennek első pillantásra tűnik, a történet bájából ez mit sem vont le. Olyan történeteket idézett fel bennem, amiket gyerekkoromban nagyon szerettem, mint Anna a Zöld Oromból vagy a már említett Kisasszonyok. Nagyon jó kis hangulata van, és ami ritkaság ezen a műfajon belül, mondanivalóval is rendelkezik. De lássuk, miről is szól!




Sue tizenhét éves, és az élete épp most állt a feje tetejére: az édesanyja öngyilkos lett, az apja pedig alig három hónappal a felesége halála után összeköltözött a barátnőjével. A lány ki nem állhatja Ivanát, ezért amint a nagynénje felajánlja neki, hogy költözzön hozzá az egykor csodálatos Green Place-be, azonnal él a lehetőséggel.
A birtok egy igazi kis mesebeli nyugalomsziget. A birtokon Coral néni mellett él még másik két idős ember, Delia és az admirális, akibe a néni titkon szerelmes. Sue az általuk megteremtett támogató és kedves közegben kezdi el bontogatni a szárnyait, mint fiatal író. 
Közben a Toestieban, egy kis kávézóban vállal részmunkaidős állást, ahol a szerelem is utoléri. A tulajdonos nagyobbik fia, Icarus akaratlanul is teljesen leveszi a lányt a lábáról, miközben a fiatalabb fivér, Joe mindent megtesz, hogy Sue felfigyeljen rá.
Ez már önmagában elég lenne egy jó kis sztorihoz, de akkor még nem szóltam a titkokról, amik ott lappanganak a régi birtokon, és csak arra várnak, hogy Sue megfejtse őket. Valamint az elmaradhatatlan intrikáról, amit Loudolle, Delia lánya szállít nekünk.

Ha valaki ez alapján azt gondolná, valamiféle szerelmi háromszögről szól a történet, az téved. Szerencsére nem a romantika uralja a történetet. Sokkal inkább az élet nagy kérdései. Mint például, hogy miért dönt úgy egy anya, hogy eldobja magától az életet és magára hagyja a lányát? Mit jelent lemondani a számodra kedves dolgokról, csak hogy megmentsd, ami a szeretteidnek fontos? Ki vagyok én, ha már nincs mellettem az, akinek a szeretetén keresztül mindig tudtam, milyen ember vagyok? És hogy hogyan válhat valakiből igazi író? 


Sue igazán kedves lány, tele reményekkel és álmokkal. Kissé naiv, na igen, de mit is várhatunk egy, a 80-as években tizenéves lánytól? Számomra kimondottan üdítően hatott, hogy nem egy agyonsminkelt, nyavalygós, minden szívfájdalomba belehalni akaró lánykával kellett azonosulnom. Persze azért voltak hibái is, de egészen más jellegűek, mint a ma divatos YA műfajú könyvekben. Nagyon élveztem, amikor a készülő nagy művébe engedett bepillantást. Jaj, azok az írások olyan kis csacskák voltak! Egy nagyon fiatal lány szárnybontogatásai, aminek még nem sok köze van a valódi művészethez, de ez nem zavart. Realisztikus volt. Az pedig ahogyan az őt körülvevők nem törték le a szarvait, hanem kijavították és finoman más irányba terelgették, hatalmas volt. Azt hiszem, minden ifjú írópalántának jó lenne egy hasonló kis csoport. A szerelmi élete természetesen kész káosz, de tizenhét éveseknél ez szerintem törvényszerű. 


Coral néni nagyon aranyos és kicsit sem az a pirinyó öregnéne, akinek én gondoltam. Sőt, talán fénykorában ő hasonlított a legjobban az imént már említett Bridget Joneshoz. Odavan a jó cipőkért és kissé boltkóros. Sok veszteség érte ugyan az élete során, de mindvégig tartotta magát, és mindenben képes volt a jót meglátni. 
A mellékszereplők is édesek. Őket többnyire az Ad Acta írói műhely számára írt szösszeneteikből ismerjük meg. Érdekes írói megoldás egyébként így bemutatni a szereplőket, és azt hiszem, nem is kis feladat mindenkinek a nyelvén megszólalni, és  azokon keresztül feltárni rejtett vágyaikat. Ez nagyon tetszett, nem sok helyen találkozni ilyesmivel. Nem is beszélve arról, hogy mindezekben még a humor is megmutatkozott. 

Maga a történet naplószerűen tárul elénk és két szálon fut. Egyrészt megismerjük Coral néni életét a Füves Könyvén keresztül, másrészt pedig nyomon követhetjük Sue életének azon szakaszát, amit Green Placeben töltött. Lassú folyású a történetvezetés, és nincsenek benne nagyobb izgalmak, mégis végig fenntartja az ember érdeklődését. Kedvenc ugyan nem lett, de nagyon szerettem olvasni.

A könyvet nagyon szépen köszönöm az Athenaeum Kiadónak!







0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése