2015. március 16. | By: Ladybird

Liane Moriarty - A férjem valamit titkol

A cím baljós, a borító gyönyörű. Kell ennél több? Talán egy szokatlan történet, egy még szokatlanabb epilógussal megfűszerezve.



Liane Moriarty - A férjem valamit titkol


"Ha ezt a levelet olvasod, akkor az azt jelenti, hogy én már meghaltam..." 
Mit szólnál ahhoz, ha a férjed írna egy levelet, ami ezzel a mondattal kezdődik? Mit szólnál ahhoz, ha a folytatás a férjed legsötétebb, legmélyebb titkáról szólna, ami tönkreteheti nemcsak a közösen felépített életeteket, hanem másokét is? És most képzeld el, hogy akkor bukkansz rá erre a levélre, amikor a férjed még él és virul. 
Cecilia Fitzpatrick pontosan ebbe a helyzetbe kerül. Sikeres vállalkozóként minden vágyát megvalósította, kis közösségének tartópillére, elkötelezett feleség és anya. Az élete pont olyan makulátlan és csillogó, mint az otthona. De az a bizonyos levél mindent megváltoztat. Ráadásul nemcsak az ő sorsát, hanem sok más, látszólag laza szállal egymáshoz kötődő emberét is. Rejtélyek, tévedések, újabb és újabb meglepetések. Pedig minden csak egy ártalmatlannak tűnő levéllel kezdődött...



Érdekesen alakult a történetem ezzel a könyvvel. Valami másra vágytam, mint amiket mostanában olvastam, és ez már régóta ott porosodott a polcomon. Belekezdtem hát. Nem olyan régóta vagyok házas, de azzal már én is szembesültem, hogy a boldogító igen után nem minden csupa rózsaszín, csak azután jön a java. Hogy mennyire így van ez, azt nagyon jól bemutatja ez a könyv. A címben szereplő mondat az, amivel egy feleség soha nem akar szembesülni: A férjem valamit titkol. 

Ezzel kapcsolatban volt egy vicces esetem, amit most veletek is megosztok. Ahogy haladtam a könyvvel, egyre jobban tetszett, írtam hát Belnisnek: Te, ez a könyv egész jó. Mire ő visszaírta: Melyik? Én: A férjem valamit titkol. Kis szünet következett, gondoltam utánanéz, miről is szól. Aztán jött egy vicces üzenet: Te jó ég, csak annyit olvastam el, hogy A férjem valamit titkol... és szívrohamot kaptam, hogy mit titkol a férjed.
Na ugye? Mondtam én, hogy ez a mondat az, amit senki nem akar hallani.


A történet három szálon fut, ami csak az elején zavaró, mivel mindig olyan helyeken szakad meg egy-egy nézőpont, hogy alig várod a folytatást. Eleinte csak a főszál érdekelt, Cecilia története, aztán szép lassan Tess-é lett az, ami a kedvencemmé vált, és ez a könyv végéig így is maradt. Talán Rachel volt a legközömbösebb, pedig kulcsszerepe volt a történetben. Lehet, hogy az életkora miatt, vagy mert nem volt valami szerethető természete. Nem tudom, mindenesetre nem szerettem a fejében lenni.

Cecilia Fitzpatrick tipikus kisvárosi feleség, amolyan Lila akác közbeli – de szerencsére a története cseppet sem hasonlít a Született feleségekére. Tökéletességre törekszik minden téren. Van három kislánya, akiknek az életét tökéletesen az irányítása alatt tartja, szereti a gyerekeit, zsenge koruk ellenére is becsüli őket, szóval igazán jó anya. Emellett üzletkötő vagy nem is tudom hogy mondják ezt, a Tupperware-nél. Mivel locsifecsi jól is megy az üzlet. Ő az, aki ahogyan a mondás tartja, még a gyereket is képes kibeszélni az anyja hasából. 
Tökéletes kis világát egy nap megzavarja egy a padláson pedáns rendbe pakolt cipősdoboz, amit sikerül kiborítania. A férje iratai közül egy boríték pottyan ki, a címzés: Feleségemnek, Cecilia Fitzpatricknek, Csak a halálom után felbontandó.

A férje, John-Paul épp üzleti úton van. Érthető, hogy Ceciliát mardossa a kíváncsiság, vajon mi lehet a borítékban? Eleinte meg tudja állni, hogy belenézzen, de a gondolataiban mindvégig ott motoszkál, mi lenne, ha belenézne, vajon mit találna? Jó feleséghez méltón, beszél a levélről a férjének is, aki érezhetően ideges lesz, és szinte könyörög az asszonynak, ne olvassa el, mivel állítása szerint csak érzelgős ömlengést találna benne, amit az első gyermekük születésekor írt. Cecilia talán annyiban is hagyná a dolgot, ha a lányai nem beszélnének az apjuk olykor különös viselkedéséről. Mivel már rémeket lát a nő, jobbnak találja, ha kinyitja a borítékot... És ez mindent megváltoztat.

A második szál Tess történetét mutatja be, aki unokatestvérével, Felicityvel és a férjével, Willel egy reklámügynökséget vezet. Az életét kisfia, Liam teszi még teljesebbé, akinek az utóbbi időben meggyűlt a baja a suliban egy vagány gyerekkel. Épp azon töri a fejét, mi lehetne a fia számára a megoldás, amikor a férje lehívja az irodába, hogy megbeszéljenek valamit. 
Ezek után villámcsapásként éri a hír, hogy unokatestvére, aki pár hónappal ezelőtt csodálatos módon lefogyott, és bombanővé avanzsált, és az ő szeretett, mindig hűséges férje egymásba szerettek, és ezt most neki is megvallják. Mit tehet egy nő, ha az a két ember, akire egész életében számíthatott, egyszer csak ilyen módon elárulja? És ami a legrosszabb, nem egy szennyes kis viszonyról van szó közöttük, mivel nem feküdtek le egymással, hanem igazi szívszaggató szerelemről. Gyerekként Tess maga is átélte, milyen amikor a szülei elválnak, érthető módon nem szeretné, ha ez történne a fiával is, így problémamegoldó üzemmódba kapcsol. Mivel azonban a szerelemre nem tud mit mondani, nincs fegyvere ellene, úgy határoz, a fiával együtt elköltözik az anyjához, aki épp aznap este hívta, hogy elmondja, teniszezés közben eltörte a lábát. Az anyjának nagy segítséget jelent majd, ha ő viseli gondját, a fia problémái pedig az ideiglenes iskolaváltásnak köszönhetően talán megoldódnak. Amíg távol van, úgy gondolja, Will és Felicity is megélhetik a kis fellángolásukat és talán rájönnek, nem is szerelemről van szó közöttük. Legalább is reméli... Elutazik hát  történetesen épp abba a kisvárosba, ahol Cecilia Fitzpatrick is él  és nem is számít arra, hogy az utazás végén más is várja. 


Rachel, a nyugdíjas korban lévő nagymama épp a fiánál van, amikor bejelenti neki a menye és a fia, hogy két évre elutaznak Amerikába, mivel a nő kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot, és természetesen magukkal viszik kétéves kisfiukat is, Rachel egyetlen boldogságát. Mindig próbálta ahhoz tartani magát, hogy ne szóljon bele a fia dolgaiba, nem akart házsártos anyós lenni – ennek ellenére meggyőződésem, hogy az , így ezt a hírt is próbálja higgadtan fogadni. Ami nem nagyon megy neki, de talán ez érthető is, mivel a férje évekkel ezelőtt meghalt, a lányát pedig tizenhét éves korában meggyilkolták. Szóval most, hogy az utolsó szerettét is elveszítheti, érthető, hogy megviseli. 


Hármuk története összefonódik, és óhatatlanul is hatással lesznek egymás életének alakulására. A történet zsenialitása abban rejlik, hogy nem csak arról szól a regény, miként kezelik életük válságait, hanem kapunk egy kicsit krimibe illő szálat is, amiben nem csupán az épp aktuális kérdésekkel kell megküzdeniük, de a múlttal is. 

A másik, ami nagyon tetszett a történetben, hogy a szereplők nem szuperszexik, nem gyönyörűek. Cecilia megkapja a menyétszerű jelzőt, Tess pedig kissé férfias, kemény vonásokkal bír. Vagyis hús-vér emberek a főszereplők. Akiknek olyan dolgokkal kell megküzdeniük, ami nagyon is embertpróbáló. Engem, megmondom őszintén, a történet lelki szála nagyon megérintett. A tépelődések, a megoldási kísérletek egy-egy problémára. Az, ahogyan megpróbálja a két fiatalabb nő megoldani a szinte már megoldhatatlant. A problémáikról nem ők tehetnek, mindannyian rajtuk kívülálló dolgok miatt szenvednek, viszont a gyermekeik és a saját jól felépített életük miatt kénytelenek valahogyan megoldást találni. Sokszor volt az az érzésem, hogy olyasmit próbálnak újra összekötni, amit már nem lehet. Cecilia férjének titka nagyon-nagyon sötét, feloldozást adni a bűneire lehetetlen, legalább is feleségként, hiszen nem is vele szemben követett el bűnt a férfi. Tess férje pedig amit tett, és amit egyszer hirtelen felindulásból (legalább is remélem, hogy csak első felindulásból) megoldásként javasolt, az egyszerűen elfogadhatatlan lenne számomra. Nem lennék képes többé megbízni benne, akármilyen csodálatos is volt előtte a kapcsolatunk és a gyermekemnek bármennyire is az lenne az érdeke, hogy teljes családban nőjön fel. Véleményem szerint attól még nem lesz teljes egy család, hogy anya és apa egy fedél alatt élnek... Szóval néha nem igazán tudtam azonosulni Tess reményeivel. Végig szorítottam, hogy a reményei más utakra terelődjenek.

A történet kicsit feszegeti az isteni igazságszolgáltatás határait. Nem voltam elégedett egyik megoldással sem, amivel a regény szolgált  sőt, az egyiknél még a könyvet is elhajítottam, pedig nem vagyok könyvdobáló típus , ennek ellenére végigolvastam, és azt kell mondjam, tetszett. Újszerű volt, nagyon-nagyon reális, és igazán megérintett. De épp amiatt, hogy kemény megoldást kapunk az egyik szál esetében, csak erős idegzetűeknek ajánlom a könyvet.

Az epilógus pedig... Annyi feszültség gyűlt össze bennem a történet végére, hogy akaratlanul is idegesen felnevettem, amikor elolvastam. Nem szokványos, a legkevésbé sem. Olyan dolgokba engedett bepillantani, amik miatt egészen másként is alakulhattak volna a dolgok, ha a főhősök nem akkor, amikor és nem úgy tesznek, ahogy tettek... 

Mindent összevetve, számomra a könyv hozta azt, amit vártam tőle, kiszakított a megszokott kis világomból, összetörte picit a szívemet, és sok-sok kérdést előhozott bennem. Kedvenc nem lett, de öt szépséges kis szívet mindenképpen megérdemel.


Bár amint azt már mondtam, régóta odavoltam a magyar borítóért, azért nagyon tetszik ez is:





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése