2014. december 22. | By: Belnis Belnis

Janet Evanovich - A szingli fejvadász

"– Szóval riasztóra van szüksége, mert rossz környékekre készül?
– Voltaképpen loptam a kocsit, és attól félek, hogy a tulajdonos visszalopja.
Nevetés csillant a szemében. – Még jobb."


Egyik kedves barátnőm ajánlotta a könyvet pár évvel ezelőtt. Amikor először elkezdtem olvasni bevallom, nem fogott meg egyáltalán, így félre is tettem cirka 5 oldal után. Aztán egyik este amikor már sokadik hete küzdöttem egy olvasási válsággal egyszer csak felötlött bennem: Miért nem próbálom meg újra? Hátha most könnyebben megértjük egymást.

A film és a könyv egyáltalán nem hasonlít egymásra. Természetes mindkettő jó, de egyáltalán nem hasonlítanak.




Janet Evanovich - Szingli fejvadász


Stephanie Plum közel harminc (kilóban sajnos távol), elvált, munkanélküli, kocsi nélküli, pasi nélküli. Mióta a fejébe vette, hogy beáll fejvadásznak, mindig történik vele valami. Hol kocsik robbannak körülötte, hol szatír tör rá, hol megskalpolnak valakit, és közben valahogy mintha minden Joe Morelli körül forogna. Aki hatévesen becsalta a garázsba, hogy vonatozzon vele, jó tíz év múlva pedig elvette a „csokis fánkját”. És ha mindez még nem lenne elég, ott az anyja, aki folyton újra akarja házasítani, meg persze Mazur nagyi, akinek mindenről három dolog jut az eszébe: a szex, a szex és a szex. 
Janet Evanovich krimifolyama a világ első számú szórakoztató női sorozata. Minden kötete már néhány nappal a megjelenése után vezeti az összes sikerlistát, sokmilliós rajongótábora jobban várja, mint a Szex és New York vagy a Maffiózók újabb részét.



2014. december 20. | By: Belnis Belnis

Ann Aguirre - Horda

 „Úgy indultam el, hogy hátra sem néztem.”

Ann Aguirre Razorland sorozata az egyik személyes kedvencem. Imádom a világfelépítését, a karaktereket, azt, hogy felfest egy olyan jövőt, amely ki tudja vajon nem-e valósul meg. Az első két részt egymás után olvastam el, és amikor letettem csak egy kérdés motoszkált a fejemben: Mikor olvashatom a sorozat záró kötetét?

Amint jött az értesítés, hogy mehetek a könyvért én már gyermeki lázban égtem. Szeretném itt kiemelni, hogy élmény volt a fordítóval találkozni (Holló-Vaskó Péter) és elbeszélgetni kicsit Pikkről és a világról.  A fordítás remekül sikerült. Nagyon megfogta az írónő stílusát és olyan módon adta vissza, hogy néha libabőrös lettem olvasás közben.
A harmadik rész is magával ragadott. Olyan lenyűgözően ír, hogy azt nehéz szavakkal kifejezni. Néhol nagyon véres és megrázó, de egyszerűen nem tudtam letenni. (Megjegyzem amint átvettem a könyvet kiléptem az ajtón már ki is nyitottam és csak olvastam és olvastam.) De vissza az értékeléshez – kicsit elkanyarodtam.




Ann Aguirre - Horda


A horda megérkezett. Pikk élete örökös harcból állt, amíg Megváltásban be nem fogadták. A várost azonban körülzárták a mutáns korcsok, és félő, hogy a lány máris elveszíti a nem rég megszerzett biztonságot, új, szerető családját. Barátaival, Fakóval, Kószával és Tegannal ezért lehetetlen küldetést vállal: titokban elhagyja a települést, hogy segítséget szerezzen és megmentse azokat, akiknek új életét köszönheti. Amikor útnak indulnak, Pikk még nem is sejti, hogy a mindent eldöntő csata felé száguld. A korcsok már nem azok az értelem nélküli szörnyek, amiket az Enklávéban megismert: uralják a vadont, emberek városait rohanják le, felderítőket küldenek ki. Véres háború közeleg, olyan küzdelem, amilyenre évszázadok óta nem volt példa. De az emberiség már elfeledte, hogyan álljon ki magáért. Csak egy valaki képes összefogni őket: Pikk. A tét ezúttal nem csupán egy enkláve, egy helyőrség, vagy egy városka. Az egykori vadásznő most a teljes emberi faj túléléséért kénytelen fegyvert rántani, noha ő maga sem tudja, egyetlen lány és maroknyi barát megállíthatja-e a pusztítás hordáját…



2014. december 19. | By: KE Katica

Karácsonyi TAG





Nemrég alakult egy kis csapat a facebookon Kis Könyves Bloggerek néven. Csupán négy könyves bloggerina alkotja a kis csapatot, de együtt Tag-elünk, játszunk, gondolkodunk azon, hogyan lehet összefogva egy jó kis közösséget összehozni. A jövőben hallotok még rólunk. Nos, ez a Tag is ennek a csoportnak köszönhető, remélem tetszeni fog.


2014. december 18. | By: KE Katica

13. és 14. nap – Kedvenc íróm & Kedvenc idézetem




Kedvenc íróm

Azt hiszem ez lenne életem legrövidebb bejegyzése, ha nem vonnám össze ezt a két napot. Akármilyen furcsán hangzik is, nincs kedvenc íróm. Soha nem is volt. Valahogy mindig hiányzott belőlem ez a fajta elköteleződés egy-egy ember, egy-egy író iránt.


Kedvenc idézetem

Ahogyan nincs kedvenc íróm, úgy az idézetekkel is hadilábon állok, mert ha egy-két mondatot kiragadok egy könyvből, az nem adja vissza az élményt, a tartalmat, amit a szövegkörnyezetben adott. Azért persze összeszedtem magam és találtam kettőt, amit megosztok veletek. 












12. nap – A könyv, amit valaha szerettem, de már nem




Ez az a könyv, aminek szerintem minden paranormális rajongó nagyon sokat köszönhet. Új korszakot indított a könyvírásban. Emlékszem mennyire vártam minden egyes részét. Hogy mennyire szerettem nézegetni a belőle készülő film plakátját annak ellenére, hogy a szereplők kicsit sem hasonlítottak arra, ahogyan a könyv alapján elképzeltem őket. Ennek ellenére imádtam, izgultam, vártam, a falat kapartam és rajongtam érte. És ezzel nem voltam egyedül.
A mai napig számos fanfic írót ihlet meg, sőt rengeteget közülük ki is adnak Amerikában.

Sajnálom, hogy oda lett a varázsa. Szalmaláng szerelem volt ez részemről, hamar fellobbant, de épp ilyen gyorsan el is hamvadt. Mélyebben megvizsgálva túl sok volt benne a logikátlanság, a szerelem ereje is irracionális volt. Azóta az írók is jobban odafigyelnek erre. Szóval akármennyire is szerettem, mára már elmúlt. 

Ez a sorozat az Alkonyat.










2014. december 17. | By: KE Katica

Katie Ashley - A szív zenéje

Nem szeretek könyveket lehúzni, vérzik a szívem érte. De egyszerűen annyira rossz volt ez a könyv, hogy muszáj kiadnom magamból a csalódottságomat. Annyira szeretem a rocksztáros könyveket és annyira tetszett a fülszöveg is, mégis olyan végtelenül giccsesre és bénára sikerült ez a könyv. Miért kellett ezt ennyire elrontani?



Katie Ashley - A szív zenéje


Abby Renard számára a terv egyszerű volt: csatlakozik bátyjai zenekarához a nyári turnéjuk utolsó állomásán, és eldönti, készen áll-e arra, hogy reflektorfénybe kerüljön a csapat negyedik tagjaként. Na persze, arra nem számított, hogy rossz turnébuszra száll a Rock Nation-ön, és ezzel véletlenül a Runaway Train nőfaló énekese, Jake Slater ágyában köt ki. Amikor Jake azt hiszi, a lány az egyik rajongója, Abby hamar a tudomására hozza, hogy ő egyáltalán nem önszántából pottyant mellé. Jake Slater nem gondolta volna, hogy az ágyába huppant angyal majd úgy áll ellen csáberejének, hogy az ágyékába térdel. Persze Abby a maga kóristalány kinézetével nem is esete Jake-nek. Így aztán a fiú – miután fogadást kötött a lánnyal, mely szerint egy hétig sem bírja ki velük a turnébuszon – még jobban meglepődik, mikor Abby mindent megtesz azért, hogy bebizonyítsa neki az ellenkezőjét. Ahogy azonban Jake élete kezd a feje tetejére állni, meglepetésére Abbyben igazi társra talál. Sosem találkozott még olyan lánnyal, akivel így beszélgethet, viccelődhet, vagy ami még ennél is fontosabb, akivel együtt zenélhet. Ahogy a hét a végéhez közeledik, sem Abby, sem Jake nem áll készen az elválásra… Vajon lehet-e közös jövője egy bűbájos countryénekesnőnek és a rock’n roll fenegyerekének?



2014. december 6. | By: KE Katica

Georgia Cates - A fájdalom szépsége

A Szépség trilógia első része. A cím nagyon megtévesztő, egy durván erotikus könyvet vár az ember a borító és a cím alapján, de erről szó sincs. Semmi köze a durva szexhez, az érzelemmenteshez már inkább.





Georgia Cates - Szépség trilógia - A fájdalom szépsége


Jack McLachlan iparmágnás a borászat nagyágyúja, egyben Ausztrália legkapósabb agglegénye. Sikerei és vagyona miatt nem ismeretlenek számára a romantikus kapcsolatok bonyodalmai, a zűrös helyzetek elkerülése érdekében extrém szabályok szerint randevúzik. A maga egyszerűségében, kötöttségek nélkül élvezi a gyönyörű hölgyek társaságát. Kapcsolatait üzleti megállapodásként kezeli, minden egyes alkalommal ugyanolyan feltételek szerint. Nincs hosszú távú kapcsolat. Nincs valódi személyazonosság. 
Az ő játéka, az ő szabályai. Többnyire elégedett a megszokott játszmával, ám amikor Laurelyn Prescott belép az életébe, muszáj stratégiát váltania. Az új játékos ugyanis minden korábbitól különbözik. Jack világa a feje tetejére áll, amikor három hónapig tartó viszonyba bonyolódik a gyönyörű, amerikai zenésszel. Semmi sem a tervek szerint történik, és Jack egyre több és több szabályt áthág a lány kedvéért. Laurelyn nem is tudja, milyen kivételesen közel kerül ahhoz, hogy olyasmivé váljon, amelynek lehetőségét a férfi elképzelni sem merte. Miatta borul minden játékszabály. A fájdalom szépsége felnőtteknek szóló kortárs regény, a fiatalabb olvasók számára a felnőtt tartalom miatt nem ajánlott.


2014. december 5. | By: KE Katica

11. nap - A kedvenc könyves párosom




Nagyon vártam már ezt a témát, ennek ellenére épp erre nem maradt annyi időm, amennyit szerettem volna. A képválasztás nem a erősségem, mivel a szereplők mindig nagyon élesen jelennek meg a képzeletemben, és azok, akiket találok egy-egy könyvhöz, a nyomukba se léphetnek, de azért igyekeztem megközelítőleg jókat találni a karakterekhez.
Nem tudtam egyet kiválasztani, ezért három kedvenc páromat mutatom be nektek.

2014. december 4. | By: KE Katica

Top Ten Thanksgiving 2014 - avagy mely könyvekért vagyok hálás





Bár a Hálaadás egy héttel ezelőtt volt, kissé megkésve, de szeretnék én is hálát adni azért a sok-sok könyvért, amivel a magyar kiadók ebben az évben megörvendeztettek. Amolyan évvégi összegzésként is tekinthetünk erre. 

Te jó ég, rengeteg nagyon jó könyv, vagy folytatás jött ki idén! Ahogyan a címben is látszik, a legjobb tíz könyvet választottam ki az idei listámról, és ezeket már nem is szeretném rangsorolni, mert mind más okból került fel a listámra. Remélem ti is találtok kedvencet közöttük!


10. nap – A kedvenc klasszikus könyvem




Klasszikusokat nem "divat" manapság olvasni - sajnos. Pedig vannak nagyon jó kis klasszikusok is, amik simán kenterbe verik a legjobban promocionált mai könyveket. Sokszor az ellenük a kifogás, hogy nem elég mozgalmasak, hosszas leírások vannak bennük, amiknek se füle, se farka. Bizonyos klasszikusokban ez így is van, de azért akadnak kivételek. Ma két ilyen kivételes regényt is szeretnék bemutatni, e kettő könnyedén elvarázsolja azokat is, akik nem igazán hívei a klasszikus irodalomnak.

2014. december 2. | By: KE Katica

9. nap - Egy könyv, amiről azt gondoltam, hogy nem fog tetszeni, de végül odavoltam érte




Nem szeretem a felkapott könyveket, szerintem ez kiderült már rólam. Kétkedve veszem a kezembe őket, és nehezen veszem rá magam, hogy elolvassam. Talán azért mert sok nagyon sztárolt könyvvel befürödtem, de lehet, hogy csak a makacsságom az oka. Utálom, ha megmondják, minek kell tetszenie nekem és minek nem. Szeretem magam eldönteni, megítélni. Ugyanakkor mindig alig várom, hogy egy-egy történet elcsábítson, a bűvkörébe vonjon. Viszont ha a fülszövege nem kecsegtet ezzel, akkor nem foglalkozom a könyvvel. 
Persze kivételek mindig vannak. Mint ez a mai is. 
Rengeteget hallottam róla, de azt gondoltam, ez a téma nem nekem való, ez is csak egy a sorban a sok egyforma tiniregény között. Hogy mekkorát tévedtem! Egyetlen általam olvasott könyvhöz sem hasonlított. Igen, klisékre épült, de teljesen másként.


2014. december 1. | By: KE Katica

8. nap – A leginkább túlértékelt könyv




Mivel egészen sajátos az ízlésem, azt hiszem sok könyv esik nálam ebbe a kategóriába. A legtöbb történelmi romantikus, sok-sok YA és NA könyv, és néhány erotikus. Némi őrlődés után azonban kettő maradt fenn a rostán. Mindkettőért vállalom a kövezést, mivel tudom, ezek sokak kedvencei. Természetesen tiszteletben tartom, hogy másoknak más az ízlésük, de itt ennél a bejegyzésnél ez a feladat, és én szeretnék őszintén válaszolni.

Az első számú az Árnyalat trilógia.




Először is le szeretném szögezni, hogy szeretem az erotikus könyveket, és nem, nem azt várom, hogy a realitáshoz sok közük legyen, mivel nem ez a céljuk. Az érzékekre hatnak és ez így van jól. Szerintem minden lánynak vagy nőnek szüksége van időnként ilyen könyvekre, így nekem is. Van is jó néhány kedvencem ebben a műfajban, amikről a későbbiekben írni fogok, de ez nem lett kedvenc, nagyon nem. Szinte biztos vagyok abban, hogy másoknál az én ízlésem veri majd ki úgy a biztosítékot, ahogyan nálam az Árnyalat trilógia. Azt viszont értékelem ebben a sorozatban, hogy elindított egy új műfajt, vagy talán helyesebb lenne azt mondani, hogy reflektorfénybe állította. Mindenesetre ez is csakúgy, mint az Alkonyat elindított valamit a könyvpiacon, és ezt kicsit sem szeretném alábecsülni, DE...
Teljesen bugyuta az egész. Először is senkire sem lehet ráerőltetni az ilyesmit, akinek ez nem tetszik, még úgy sem, hogy fene nagy szerelem alakul ki a hősök között. Ilyen nincs. Ahogyan ez az egész "szőrnyű múltja van a milliárdosnak, ezért ilyen beállítottságú" dolog sem életszerű. Nagyon akartam szeretni ezt a könyvet, de nem ment. Sajnos annyira nem, hogy még a filmre sem vagyok kíváncsi - és ez a magyarázata annak, miért is nem számoltam be, illetve miért nem linkeltem be egyetlen videót sem a filmről. 


A másik ilyen könyv nálam Az éhezők viadala.




A filmeket imádom. Nagyon jól sikerültek! De a könyvekkel sehogyan sem boldogultam. Többször is nekiugrottam, de nem sokra jutottam. Ilyen még nem volt velem. Mindig jobban szerettem a könyvet, mint a filmet. De itt valahogy papíron nem tudtak közel kerülni a szívemhez a hősök, nem váltam a történet részesévé, nem éreztem a világ hangulatát. Sajnálom. Viszont ez is mutatja milyen jó munkát végzett a stáb a filmmel! Igazi mestermunka, közel tudták hozni a magamfajtához is a történetet. Szóval azt kell, hogy mondjam, a történet szuper, csak talán a könyvek stílusa nem jött be nekem.