2015. december 18. | By: Ladybird

Holden Rose – Howard Matheu különös esetei 1. – A harmadik

Humoros, aranyos, de nagyon is izgalmas történet! Lilianetől, A művészet nyelve bloggerétől már sokat hallottam erről a sorozatról, és amikor alkalmam nyílt belekezdeni Howard történeteibe, azonnal megtettem. És milyen jól tettem! 




Holden Rose – Howard Matheu különös esetei 1. – A harmadik


Howard Matheu vagyok, nyolc és fél éves, és lehet, hogy rablók vannak a nyomomban. 

Nitával és Gillel láttunk valamit a nyári táborban, amit nem kellett volna. Hallgattunk róla, mert azt gondoltuk, úgyse hinnének nekünk. De nem hagyhattuk annyiban. Készítettünk egy tervet, hogy ne érezzük magunkat veszélyben. Bizonyítékot kellett találnunk! 

Ez nem volt mindig egyszerű, és néhány dolog elég viccesen alakult. Most pedig leírtam ide azt, amit tudnod kell, neked és mindazoknak, akik kíváncsiak rá, mi is történt valójában.


Bár ennek a könyvnek nem én vagyok a célközönsége, ez egyáltalán nem gátolt meg abban, hogy végigmosolyogjam és végigizguljam a történetet! Ritkán találni ilyen jól megírt, izgalmas gyermektörténetet! Látszik, hogy az írónak is vannak gyerekei, mivel annyira jól vissza tudta adni a gyermeklét meg nem értettségét, azt a különleges érzést, ami engem is végigkísért gyerekkoromban, hogy a felnőttek bár szeretnek, de soha nem vesznek komolyan. És teszi ezt úgy, hogy a végén ne az jöjjön le belőle, hogy a felnőttek a rosszak, sőt, tulajdonképpen Holden Rose-nak sikerült úgy megoldania ezt a helyzetet, hogy ne sérüljön a szülő-gyerek viszony, és azt hiszem, ettől működik olyan jól ez a történet! No, meg még sok minden mástól, amikre a történet ismertetése után rá is térek!

A történet egy egészen szimpla, hétköznapi helyzettel indul, a negyedikes Howard Matheu épp az osztályában ül és próbálja megfogalmazni, mi minden történt vele a nyáron. És bár a tanárnő próbálja afelé terelni, hogy a táborbeli élményeiről írjon, ő húzódozik, mivel senkinek nem kíván beszélni az ott töltött időről. Miután egészen jól megkerülte a feladatot, és ehelyett a családi nyaralásról írt, az óra végén hívatja az igazgató. A tanárnőhöz hasonlóan ő is a táborban eltöltött időről kérdezi őt, és két másik osztályba járó barátját, a gyerekek azonban hallgatnak.
Varga Zsolt illusztrációja a könyvből,
a kép az író oldaláról származik
Mint ahogyan az Howard visszaemlékezéséből kiderül, a németországi tábor utolsó estéjén ő, és két újdonsült barátja, Nita és Gil nem kis kalandba keveredtek. A szokásos táborvégi zenés alkalom helyett úgy döntöttek, nekivágnak az erdőnek, hogy keressenek egy kis erdei kunyhót, mivel elméletük szerint az ilyen kis házikókban sokan megfordulnak, és valaki talán hagyott ott egy kincses térképet, ami csak rájuk vár. A három jó barát így hát elszökik, és hamarosan a sötét erdőben találják magukat, nem sokkal később pedig egy kaland kellős közepébe csöppennek. 
Bár másnap hazaindulnak, és maguk mögött tudhatják az egészet, mint kiderül Nita felmarkolt egy kulcsot, ami vélhetően három rablóé lehetett, akik közül kettőt láttak is, és mivel Howie a helyszínen hagyta a telefonját, a fényképezőgépét és a jegyzetfüzetét, nagy esély van rá, hogy hamarosan keresni kezdik őket. 
Amint rájönnek arra, hogy a jegyzetfüzet alapján rájuk találhatnak, megalapítják a Crown Wood Titkos Társaságát, és megpróbálják felgöngyölíteni, ki lehet a harmadik rabló, aki valószínűleg a nyomukba ered. Összeírnak egy listát a lehetséges gyanúsítottakról, és elkezdődik a nyomozás, ami során újabb és újabb kalandokba keverednek. 

Tisztában vagyok azzal, hogy vannak szülők, akik máris a szívükhöz kapnak, amiért egy olyan könyvet ajánlok, amiben elcsatangolnak a gyerekek és mindenféle veszélyes kalandokba keverednek, és még csak nem is kérnek segítséget a felnőttektől, hanem mennek a saját fejük után. De az az igazság, hogy minden gyerek kalandokra vágyik, és jobb, ha ezt egy könyv lapjain keresztül kapják meg, mintha első kézből élnék át. Másrészt pedig ebben a könyvben is eljön egy pont, amikor a gyerekek rájönnek, hogy a dolgok túlnőnek rajtuk, és igenis szükségük van a felnőttek segítségére. Szóval engem ez megnyugtatott, és jó szívvel tudom ajánlani minden olvasni tudó gyerkőcnek, garantáltan nem tudják majd letenni és magukra ismernek a könyv hőseiben.
Bár nekem már nagyobbacska (mostoha)lányaim vannak, de azt hiszem, megtaláltam azt a könyvet, amit esténként olvashatok nekik vagy ők nekem! Bár azt remélem, eljutunk arra a pontra, amikor nem tudják kivárni a következő estét és maguk folytatják a történetet. 


Mielőtt még rátérnék arra, miért is működnek olyan jól a karakterek A harmadikban, előtte szeretném veletek megosztani azt, hogy mivel is vett le teljesen a lábamról! Ez pedig az, hogy visszhangra talált bennem, és előhozta belőlem a gyermekkori emlékeimet. Ugyanis nekem is volt titkos társaságom! Ehhez tudni kell, hogy egy poros kis faluban nőttem fel az Alföldön, Kecskemét környékén. Az utcánk az egyik utolsó utca volt akkoriban a faluban, és a házak között még ott voltak a fák, amik az egykori kiserdőhöz tartoztak. A környékünkön csak fiúk voltak, így nem is volt kérdés, kikkel fogok játszani, szerencsére, amíg kicsik voltunk, nem volt probléma abból, hogy én voltam az egyedüli lány, éppúgy bevettek a fociba, és a csínyekbe, ahogy mindenki mást. Imádtam ott gyereknek lenni! 
Valahogy így képzeltem el a
Titkos Társaság főhadiszállását
A lényeg, ahogyan azt már említettem, hogy akkoriban nekünk is volt egy titkos társaságunk, amihez természetesen tartozott egy kis búvóhely is. Igaz, az nem egy fa tetején volt, ahogyan a könyvben, hanem a földön, viszont úgy hajlítgattuk és kötözgettük az ágakat, hogy a közepén legyen számunkra egy kis tér, az ajtajára az egyik srác szintén ágakból készített egy kis ajtót, amin csak az léphetett át, aki tudta a jelszót. Erre azért volt szükség, mert volt pár kissrác, aki folyton a nyakunkon lógott, és ezt nem igazán díjaztuk, így aztán ezzel teljesen ki tudtuk őket zárni a mi kis menedékünkről. Nem szép dolog, tudom, de attól még nagyon jól szórakoztunk.
Nos, ezeket az időket idézte fel bennem ez a történet! Bár mi általában csínyeket eszeltünk ki ott, nem úgy mint Howard és társai, akik bűnügyeket derítenek fel, de a szerepek és az egész, rekesszük ki a felnőtteket és a nem kívánatos személyeket az életünkből, nagyon hasonló volt. Szóval épp ezért imádtam ezt a történetet! Mert amellett, hogy nosztalgikus hangulatba ringatott, rádöbbentett arra is, hogy a mai gyerek a maga kütyüivel, laptopjával, tabletjével, mobiltelefonjával együtt is csak egy gyerek, aki épp ugyanolyan dolgokra vágyik, amikre mi vágytunk gyermekkorunkban!

Ahogyan azt már említettem, szeretnék néhány szót szólni a karakterekről is, mert szenzációsak voltak. 
A három főhős, három különböző jellem, de tökéletesen kiegészítették egymást. 
Ezek a karakterek azért működnek nagyon jól, mert van háttértörténetük és valódi jellemük. Sajnos, azt tapasztalom, ez az ifjúsági könyvekben sok esetben nincs így. Általában kapunk pár főhőst meg egy-két mellékszereplőt, akiket csak a nevük alapján tudunk megkülönböztetni, máskülönben tök egyformák. Itt azonban van családjuk, és vannak negatív és pozitív vonásaik is. Nem csak abszolút jók vagy rosszak, hanem összetett személyiségek. 


Nita egy nagyszájú, édes, mindig tettre kész, eleven kislány, akit két nővérével az anyukája nevel, mivel a szülei elváltak. Nagyon klassz volt, ahogyan Howard szavaival hallhattam azt, hogyan fogja ezt fel egy gyerek. Még emlékszem, hogy nálunk a lányok hogyan magyarázták el a barátaiknak azt, hogy az ő szüleik elváltak, és hogy a teljes családban cseperedő hat éves unokatestvérüknek mennyi kérdése volt ezzel kapcsolatban. Annyi szent, hogy nem unatkoztunk a családi ünnepeken! De mivel ez valóban nehezen megfogható dolog egy gyerek számára, nem bántuk. Plusz rengeteg a csonka családban felnövő gyerek, és ezért is tetszett Nita karaktere, mert bár ő is bizonyára sérült a válással, azért nem ez határozta meg őt! Sőt a történet egy pontján az is kiderült, hogy az apukájára épp annyira számíthatott, ahogyan az anyukájára. Ezért is gondolom azt, hogy kivételesen jó ezt a történetet egy olyan gyerek kezébe adni, akinek hasonló a háttere.


Aztán ott van Gil, aki folyton szorong és nincs semmi önbizalma, pedig kivételesen jól tájékozódik és nagyon okos. Egy pillanatra eltört belőlem az az énem, amelyik mindig mások személyiségét kutatja, vajon ki miért olyan, amilyen, és elkezdtem Gilt is elemezni. Hát nem őrület, hogy egy felnőtt ember leül egy elképzelt karakter személyiségét kutatni? Egyértelműen egy nagyon realisztikus szereplővel van itt dolgunk, csak ezért történhetett (naná, hogy ezzel nyugtatgatom magam). Szóval neki az apukája rendőrnyomozó, egy igazi nehézfiú, aki naponta bűnözőket fülel le. Egy ilyen a gyermeke szemében hősies apuka mellett sajnos nem meglepő, ha egy kisfiúnak nincs elég önbizalma, és ez még csak nem is az apukája hibája. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a gyerek hozzá méri magát, és mivel Gil elég félős kisfiú – és már hogyne lenne az, csak egy gyerek –, hát, nem látja magát reálisan. Érdekes, hogy Howard azonban mennyire másként néz rá, mennyire elismeri a fiú tudását, amikor a tájékozódási képességeiről van szó.


És persze nem maradhat ki Howard sem, akinek nagyon szerettem a fejében lenni. Imádnivaló volt, amikor bizonyos dolgokat nem értett, vagy éppen félreértett. Eszembe jutott, amikor egyszer az oviban a legjobb barátnőmmel mérleghintáztunk, és amikor pattintottam rajta egyet, odakiáltotta nekem: Kölcsön kenyér visszajár! (mit is mondhatnék, egy koraérett pedagógusgyerek volt, haláli dumával) Egy egész délutánon keresztül azon törtem a fejem, mikor adhattam én neki kölcsön kenyeret? Hiszen én mindig keveset ettem, volt is ebből baj, nem kevés, ezért mindig nekiadtam, amit meghagytam, de azt nem kölcsönbe adtam, hanem örökbe. Na, ehhez hasonló gondolatai voltak néha Howardnak is, persze nem ilyen kis bugyután, ahogyan most én elmondtam, mivel ő egy nagyon okos, értelmes srác, de emiatt (is) lopta be a szívembe magát. Ő is teljes családban nőtt fel, mint Gil, és hihetetlen milyen bátor gyerek, soha nem hátrál meg, ha úgy érzi, igaza van. Az igazság érdekében nem rest átkutatni egy rendőr táskáját vagy betörni egy pékségbe, de ha arra van szükség, meg meri mondani a véleményét a felnőtteknek is. 


Nagy kedvencem lett ez a sorozat, és szerintem ez a tökéletes ajándék minden alsós kisgyerek számára, nemtől függetlenül! Azoknak pedig, akik szeretnének bepillantást nyerni a történetbe, jó hír, hogy az író, Holden Rose most mindenkit, aki feliratkozik a sorozat honlapjának a hírlevelére, megajándékoz egy novellával, A kutyaházas esettel. Egyébként a sorozat honlapja szenzációs, abszolút "gyerekbarát", szóval nyugodtan lehet a lurkóval is böngészgetni az oldalát!
A novellán kívül még két része jelent meg a Főnix Könyvműhely kiadásában. A sorozat 2. része A Nyúl akta, a 3. rész előkészületben van, ám a 4. már megérkezett a könyvesboltok polcaira, gondolom azért, mert most épp aktuális, hiszen Az ellopott karácsony címet kapta!


Köszönet a könyvért a Főnix Könyvműhelynek!









0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése