2015. szeptember 9. | By: Mia

Jojo Moyes – Páros, páratlan

A fülszöveg ígérete alapján sírnom, nevetnem, reménykednem, és izgulnom kellett volna. Elmaradt. Pedig én vártam. De nem jött.





Jojo Moyes  Páros, páratlan


Az életben többnyire egyszerű a matek: a páros ügyek sokszor páratlanul zűrösek. Több okból is szörnyű, ha az embert elhagyja a gyerekei apja, egyebek közt a pénzügyek meg a szörnyű csalódás miatt is. De még a végtelenül fárasztó, minden energiát felemésztő anyagi küszködésnél is rosszabb, hogy amikor olyasmi történik, amivel nem tudunk mit kezdeni, akkor az egyedülálló szülőnél nincs magányosabb ember a világon.
Így van ezzel Jess is, aki egyedül neveli kislányát, Tanzie-t és a férje korábbi kapcsolatából származó fiát, az emós Nickyt, aki a szomszéd srácok miatt igen nehéz helyzetben van. A kislány viszont matekzseni, de akármennyit gürcöl Jess, a Tanzie tehetségéhez illő méregdrága magániskolára sehogy nem jön össze a pénz. Hacsak… hacsak meg nem nyeri a skóciai pénzdíjas matekversenyt. Odáig azonban el is kell jutni. Skóciáig hosszú az út, főleg, ha egy ócska tragaccsal indul útnak az ember, ráadásul forgalmi nélkül. Ekkor lép a színre Ed, a lapátra tett cégvezető, akinek pénze és ideje is van jócskán. Neki más gondjai akadnak: a törvénnyel került összeütközésbe. És persze magányos, és komoly lelkifurdalás gyötri.
A Mielőtt megismertelek és az Akit elhagytál páratlanul népszerű angol szerzőjének új könyve vérbeli női regény, ám rendhagyó módon romantikus: a cukor és a hab párosa lemaradt róla. Sírunk és nevetünk, és alig várjuk, hogy megtudjuk, bekerül-e Tanzie a magániskolába, egymásra talál-e Jess és Ed, no és vajon felgyógyul-e Norman, a hatalmas, de nemes lelkű kutya…



Vigyázat, nyomokban spoilert tartalmaz!


Egyrészt adott a gazdag, és természetesen jóképű Ed, akit bennfentes kereskedelem miatt felfüggesztenek, így elvonul, egyébként évek óta üresen álló nyaralójába.
Másrészt adott Jess, aki egyedül neveli két gyerekét, a férje előző kapcsolatából származó zárkózott, gót srácot, Nicky-t, és a közös kislányt, a matekzseni Tenzie-t (Constanza).
A férj két éve lelépett, mert állítólag depressziós volt, és azóta – legalábbis a saját bevallása szerint – az anyjánál él, teljesen magára hagyva Jess-t a gyerekekkel, mind anyagilag, mind erkölcsileg. Ez azért fontos, mert egyébként Jess és a gyerekek szinte egyik napról a másikra, egyik hónapról a másikra élnek. A férj pedig, mint utóbb majd kiderül, ennyire nem nélkülöz. Sőt!

Jess, Ed nyaralójának a takarítója. Ott találkoznak először, és a férfi igencsak gorombán viselkedik. Aztán akkor találkoznak újra, mikor Jess hazaviszi a bárból a totál részeg Ed-et, aki elhagy valamit, amit Jess eltesz. Harmadjára akkor találkoznak, mikor Jess úton van a gyerekekkel Skócia felé, egy évek óta nem használt, ütött-kopott kocsival, és épp megbünteti őket a rendőr az út szélén késő este, mert a kocsinak nincsenek papírjai.
Tenzie matek-olimpiájára mennének, amivel nyerhet annyi pénzt, hogy elkezdhesse a tanévet egy drága magániskolában.
Egy kis beszélgetés után Ed felajánlja nekik, hogy elviszi őket, úgyis megy ő is meglátogatni a haldokló apját.
Másnap reggel értük megy, és meg akarja mondani, hogy meggondolta magát, de aztán, mikor Tenzie ajtót nyit, nem tud neki ellent mondani.
Na ez volt az a pont, ahol felkiáltottam. Mi? Ne már! Ilyet senki sem csinál! Totál nem életszerű! Összeerőszakolta a szereplőket!
Az úton történnek dolgok, fontos, és kevésbé fontos beszélgetések. Végül megérkeznke, még egy kis bonyodalom, aztán ennyi. Megtörténik az olimpia, és hazamennek. Igen. Pontosan úgy, együtt, ahogy jöttek is. A felnőttek egymásba szeretnek, a gót srác pedig hirtelen nyitott, lesz, önbizalommal teli, és a bizalmába fogad egy majdnem vadidegen embert, csak mert az megmutatta neki, hogyan törje fel az őt zaklató srác facebook profilját. Ennyi elég volt, hogy megnyíljon annak, akit kábé két napja ismer, míg a nőnek, aki X éve neveli, nem. Tudom, hogy könnyebb néha egy idegennek megnyílni, mint egy rokonnak, de két nap és egy kis hackerkedés? Ugyan már! Megint valószerűtlen!
Még egy kis bonyodalom a végére, a férfi rájön, hogy annak idején Jess mit vett el tőle, megsértődik, és lelép. De a nővére tanácsára átgondolja a dolgot, visszamegy, és természetesen happyend.



Ladybird ismer engem régóta, és túl jól. Ő is megmondhatja, szoktam sírni filmeken, könyveken. Sőt, néha kifejezetten jól esik, szeretek pityeregni egy-egy megható jeleneten.

Vártam. Vártam, mikor érek el ahhoz a részhez, ahol könnyezni lehet, vagy épp kacagni, netán lerágnia körmöm izgalmamban. Nos, nem volt ilyen.
Bevallom, semmi mást nem olvastam az írónőtől, csak a „Mielőtt megismertelek”-et, és ezt. Nem tudom, egyébként hogyan ír, de a „Mielőtt megismertelek”-kel  magasra tette a lécet, és azt kell mondjam, nem is sikerült átugrania. Az a könyv fantasztikus volt. És annak alapján ettől is legalább annyit vártam, vagy hasonlót, de elmaradt.
Sablonos volt, klisés, és kiszámítható.
Az alaptörténettel nem volt gond. Összezárunk két embert, látszólag két külön világ, akik aztán az idő múlásával, és vicces, illetve megható jelenetek sorával szép lassan felfedezik az értékeket a másikban. Mint mondtam, nincs ezzel gond. Számtalan ismert és kevésbé ismert film, illetve könyv kiinduló helyzete ez. (Titanic, Avatar, Két hét múlva örökké, Nász-ajánlat, Féktelenül, Séta a múltba, Büszkeség és balítélet…)
Sőt! Talán az a kevés, ahol nem ez az alap. De pont ezért számtalan alkotás bizonyította, hogy mennyire jól is meg lehet oldani ezt.
De ez a könyv pont nem. Számomra hihetetlenül erőltetett volt, ahogy ezt az „összezártságot” megoldotta.

Számomra sok volt benne a nem életszerű jelenet, és a karaktereknek is csak egy-egy vonása volt. Tenzie volt a kis matekzseni. Mást nem is nagyon tudtunk meg róla. Még azt, hogy nem bírja a kocsiban, ha gyorsan megy.

Nicky a gót srác, akit zaklatnak a szomszédok a mássága miatt.
Ed  gazdag fickó, és Jess, akit úgy fest le az írónó, hogy örök optimista. Én inkább úgy mondanám, hogy kínlódik, és megpróbálja mindig a legolcsóbb megoldást megtalálni, mert muszáj, mivel nincs pénze.

Talán azért, mert többet vártam, de úgy érzem, nagy csalódás volt. Ha úgy veszem le a polcról, hogy egy könnyű, kis nyári olvasmány, akkor más lett volna a helyzet. De így, hogy nem ez volt az első könyv, amit Moyes-tól olvastam, már volt egy színvonal, amit elvártam volna. Sajnálom, hogy nem sikerült megütnie. Pont ezért nagyon sokáig gondolkodtam rajta, hogy három, vagy négy szívecskét adjak-e neki. A négy győzött, de csak azért, mert olyan lágyszívű vagyok.




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése