„Úgy indultam el, hogy hátra sem néztem.”
Ann
Aguirre Razorland sorozata az egyik személyes kedvencem. Imádom a világfelépítését,
a karaktereket, azt, hogy felfest egy olyan jövőt, amely ki tudja vajon nem-e
valósul meg. Az első két részt egymás után olvastam el, és amikor letettem csak
egy kérdés motoszkált a fejemben: Mikor
olvashatom a sorozat záró kötetét?
Amint
jött az értesítés, hogy mehetek a könyvért én már gyermeki lázban égtem.
Szeretném itt kiemelni, hogy élmény volt a fordítóval találkozni (Holló-Vaskó
Péter) és elbeszélgetni kicsit Pikkről és a világról. A fordítás remekül sikerült. Nagyon megfogta
az írónő stílusát és olyan módon adta vissza, hogy néha libabőrös lettem
olvasás közben.
A
harmadik rész is magával ragadott. Olyan lenyűgözően ír, hogy azt nehéz
szavakkal kifejezni. Néhol nagyon véres és megrázó, de egyszerűen nem tudtam
letenni. (Megjegyzem amint átvettem a könyvet kiléptem az ajtón már ki is
nyitottam és csak olvastam és olvastam.) De
vissza az értékeléshez – kicsit elkanyarodtam.
Ann Aguirre - Horda
A horda megérkezett.
Pikk élete örökös harcból állt, amíg Megváltásban be nem fogadták. A várost azonban körülzárták a mutáns korcsok, és félő, hogy a lány máris elveszíti a nem rég megszerzett biztonságot, új, szerető családját.
Barátaival, Fakóval, Kószával és Tegannal ezért lehetetlen küldetést vállal: titokban elhagyja a települést, hogy segítséget szerezzen és megmentse azokat, akiknek új életét köszönheti. Amikor útnak indulnak, Pikk még nem is sejti, hogy a mindent eldöntő csata felé száguld. A korcsok már nem azok az értelem nélküli szörnyek, amiket az Enklávéban megismert: uralják a vadont, emberek városait rohanják le, felderítőket küldenek ki. Véres háború közeleg, olyan küzdelem, amilyenre évszázadok óta nem volt példa. De az emberiség már elfeledte, hogyan álljon ki magáért.
Csak egy valaki képes összefogni őket: Pikk.
A tét ezúttal nem csupán egy enkláve, egy helyőrség, vagy egy városka. Az egykori vadásznő most a teljes emberi faj túléléséért kénytelen fegyvert rántani, noha ő maga sem tudja, egyetlen lány és maroknyi barát megállíthatja-e a pusztítás hordáját…
A
történet ott folytatódik, ahol a Helyőrségben abba maradt. Pikk és csapata
segítségért indul, de sajnos Megváltáshoz későn érkeznek. Ismét új helyre kell
költözniük, és a településnek bizony van rossz oldala is. Azt hiszem kezdetben
Pikk „nem ülünk tétlen” énjét utálták, és sokan ki is nevették, de ő kitart és
a mutánsok elleni harc élére áll. Kezdetben inkább kevesebb sikerrel, de azt
hiszem a kellő áttörést az erdő elfoglalása hozta. Azt hiszem ott sokszor nem
értettem egyet, de ha háború van, akkor néha kegyetlen eszközökhöz kell nyúlni.
SPOILER
Amikor Kószát megölte az írónő, azt hiszem egy részem nekem is vele
halt. Kezdetben amennyire utáltam a fiút, a második rész végére annyira
megszerettem és megkönnyeztem a halálát. Még ha csak egy kitalált szereplő is.
De hát egy könyvmoly biztos megérti az érzéseimet.
SPOILER VÉGE
Harc,
háború és hadjáratok tarkítják a könyvet, amiért most a szerelmi jelentek
kevésbé voltak hangsúlyosak, de azt hiszem ez így is kellett.
A
végén bevallom nagyon megdöbbentem. Nem azért mintha nem lett volna jó. Sőt!
Kifejezetten tetszett, de nem erre számítottam. Jó, tudom érezhető volt, amikor
felbukkantak a szövetségesek, de akkor is.
Összegezve.
Mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit is szereti a posztapokaliptikus regényeket.
Nem lehet benne csalódni.
„Soha, de soha nem érheted el a tökéletességet. Az élet csak azért kínálja az örömöket, hogy el tudd viselni a fájdalmakat.”
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése