2019. október 1. | By: Belnis

S. A. Chakraborty – Dévábád-trilógia 1. – Bronzváros

Kicsit, na jó, nagyon eltűntem egy időre, de hát ilyen az, amikor az élet közbeszól. Elmondhatom, hogy visszatértem, és igyekszem újra aktívan értékelni, mert olvasás terén azért elég aktív voltam. Egy fantasztikus könyvvel kezdeném. Előre meg kell mondanom, én imádtam minden sorát.






Bronzváros


Nahri ​sosem hitt a mágiában, de megvan a tehetsége hozzá: a 18. századi Kairó utcáin nem találni nála kiválóbb szélhámosnőt. Ám mindenkinél jobban tudja, hogy amivel a kenyerét keresi – tenyérjóslás, zár-szertartások, gyógyítás –, az egytől egyig szemfényvesztés, bűvészmutatvány, tanulható képesség. Eszköz arra a csodás célra, hogy kizsebelhesse az oszmán nemeseket. De amikor Nahri véletlenül megidézi maga mellé Dárát, a hozzá hasonlóan dörzsölt és sötéten rejtélyes dzsinn harcost, akkor kénytelen elismerni, hogy a varázsvilág – melyről szentül hitte, hogy csupán a gyerekmesékben létezik – valódi. Mert Dára megoszt vele egy lélegzetelállító történetet: a tűz lényeitől hemzsegő forró, szélfútta sivatagon és a rejtélyes máridok nyughelyének otthont adó folyókon, az egykor szemkápráztató emberi világvárosok romjain és a hegyeken túl – ahol még az égben köröző ragadozó madarak sem azok, aminek látszanak – terül el Dévábád, a legendás bronzváros, melyhez Nahrit eltéphetetlen kötelék fűzi. Dévábád bűbájokkal átitatott díszes bronzfalai és a hat dzsinntörzs kapui mögött régi ellentétek húzódnak. Amikor Nahri úgy dönt, hogy belép ebbe a világba, az érkezése egy évszázadok óta fortyogó háború kirobbanásával fenyeget. Nahri hamarosan kénytelen megtanulni, hogy az igazi hatalom kegyetlen és könyörtelen. Még a mágia sem védheti meg a nemesi intrikák veszélyes hálójától, és a legagyafúrtabb cselszövések is végzetes következményekkel járhatnak.

2019. augusztus 29. | By: Ladybird

Mátéságok – Egy tíz hónapos kedvencei


Hihetetlen, hogy rohan az idő, az egyik pillanatban még várandósan válogatsz a könyvesboltban a leendő gyermekednek, a másodikban pedig már ő hordja oda neked a könyveket, hogy énekeljünk, mondókázzunk, olvassunk belőlük! Ebben a tekintetben azt kell mondjam, szerencsések vagyunk, mert bár mesét (Kerekmese, A kockásfülű nyúl) is nézünk, azért a könyvek is érdeklik. (Ha valakit érdekel, egyszer majd azt is leírom, miért nézünk tévét is – persze alaposan megszűrve az időt és a tartalmat – a sok ellenérv ellenére. De egyelőre maradjunk a könyveknél.)
Szóval most jöjjön a három favorit! 

2019. augusztus 26. | By: Ladybird

Holly Black – A levegő népe 1. – A kegyetlen herceg



Fordulatos, kalandos, izgalmas könyv A kegyetlen herceg. Egyetlen problémám volt csak vele, hogy a folytatás még nem elérhető magyarul, de remélem, hamarosan érkezik, mert addig tűkön ülök.




Holly Black – A levegő népe 1. – A kegyetlen herceg


Persze hogy olyan akarok lenni, mint ők. Gyönyörűek, égi tűzben kovácsolt pengék. Örökké élnek. És Cardan közülük a leglenyűgözőbb. Őt gyűlölöm legjobban. Annyira gyűlölöm, hogy néha még levegőt venni is elfelejtek, amikor őt nézem.

Egy szörnyű reggelen Jude és a nővérei végignézik, ahogy lemészárolják a szüleiket. A félelmetes gyilkos mindhárom lányt elrabolja, és Tündérföldére, a nagykirály udvarába viszi. Jude-ot csúfolják és kínozzák a halandósága miatt, és hamarosan rádöbben, ahhoz, hogy életben maradjon ebben a kiszámíthatatlan, veszélyes új világban, éppolyan okosnak, agyafúrtnak és hamisnak kell lennie, mint maguknak a tündéreknek.

Csakhogy a hatalomhoz vezető lépcsőfokokat sötét árnyak és árulás lengi körbe. Ráadásul szembe kell néznie a dühítő, arrogáns, ám karizmatikus Cardan herceggel. A lehető legóvatosabban kell eljárnia.

A bestsellerszerző Holly Black magával ragadó, a szó minden értelmében varázslatos új YA regénye.

Hagyd, hogy elbűvöljön!

2019. július 13. | By: Ladybird

Jenn Bennett – Ragyogó szemek


Van itt minden, gót, hüllőimádó srác, különc, kissé visszahúzódó lány, leszbikus szülők, intrikus barátok, és sok-sok családi gubanc. Bár ez így, leírva talán egy kissé kaotikusnak és soknak tűnhet, de egyáltalán nem az. A Ragyogó szemek aranyos, érzelmes regény bátorságról, szerelemről és újrakezdésről.




Jenn Bennett – Ragyogó szemek


A tavalyi bankett óta a legjobb barátokból lett ellenségek, Zorie és Lennon mesterfokon űzik egymás elkerülését, családjaik pedig napjaink Kaliforniájának Montague-ivá és Capuletjeivé váltak.

Egy túra alkalmával azonban a fiatalok váratlanul az erdőben rekednek. Egyedül. Kettesben. 
Mi jöhet még? 
Egymás kizárólagos társaságaként nincs más választásuk, mint hogy szellemes piszkálódások és sértegetések kíséretében megvitassák ügyes-bajos dolgaikat, miközben megpróbálnak biztonságba kerülni. Az egymással és a természet erőivel folytatott küzdelem során azonban egyre valószínűtlenebbé válik, hogy épségben jutnak ki a rengetegből.

Ahogy Zorie és Lennon egyre mélyebbre keveredik Kalifornia zord vadonjában, úgy kerülnek felszínre titkaik és rejtett érzéseik. De vajon megmarad-e helyrehozott barátságuk odakint, a való világban? Vagy minden csak a friss erdei levegő és a ragyogó csillagok pillanatnyi varázsának volt köszönhető?

L&L | Moly


2019. április 29. | By: Ladybird

Könyvfesztivál - szerzeményeim


Évek óta állandó látogató vagyok a Könyvfesztiválon, volt olyan év, amikor minden napján kint voltam valamiért. Ám tavaly egyáltalán nem jutottam el. Idén pedig több okból is furcsán alakult számomra a Könyvfesztivál. 
2019. április 28. | By: Ladybird

Visszatértem


Hosszú idő után újra visszatértem, legalábbis remélem, hogy ezek után sikerül felvennem egy ritmust, és rendszeresen lesznek bejegyzések. Az utolsó bejegyzésem óta rengeteg dolog történt velem, újra beültem az iskolapadba, majd sikeresen megszereztem a minősítést, amit szerettem volna, és ami ennél is jelentősebb, megszületett a kisfiam! Ami őt illeti, máris bedobtam a méyvízbe, mert bizony születése óta mesélek neki. Szóval vigyázat, ezentúl gyerekkönyvekkel is bombázlak majd titeket! Persze azért nem kell megijedni, a blog profilja ezután sem változik, csak némileg bővül.

Emellett, mivel már nincs olyan sok szabadidőm, kicsit lerövidülnek a bejegyzések is. Sok könyvet olvastam az elmúlt időszakban, főként éjjel, amikor egy-egy etetés után képtelen voltam visszaaludni, ezért jönnek majd régebbi könyvek értékelései is. Illetve, ahogyan azt már mondtam, érkeznek a gyerekkönyvekről szóló gondolatok is. Ezeknek a főoldalon lesz egy külön fül is, Gyereksarok címmel.

Hamarosan érkezik is az első valódi bejegyzés, ami a Könyvfesztiválon szerzett szépségeimet mutatja be! Remélem, újra velem tartotok majd!


2018. január 19. | By: Ladybird

A könyvek a moziba mennek 2018-ban is!


Bár mostanában nem vagyok olyan aktív, mint eddig voltam, azért idén sem feledkeztem el a várható adaptációkról. Bár bevallom, elég nehéz nyomon követni az újdonságokat, mivel egyre több csatorna merít szívesen a könyvek világából, de azért megpróbálkoztam a lehetetlennel. Ha valami mégis kimaradt, akkor hozzászólásokban várom!